Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Szalai Attila: Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?!
Táborszemle Szalai Attila az 1989-ig tartó szakaszban aztán mégis egy hazai, a „nemzeti kommunisták” által irányított rendszer működött. S e szakaszokban eltérő volt a tiltakozások intenzitása és formája is. 1944-től a szövetségesek mintegy tálcán kínálták fel Lengyelországot Sztálinnak. Az események úgy alakultak, hogy minden olyan erőt, amely képes lett volna Lengyelországban valamiféle szervezett és hatékony ellenállásra, a szovjetek még idejében, a háború befejezése előtt felszámoltak. (A Honi Hadsereg szétverése, tagjainak internálása.) Sztálin végül is harc nélkül kapott meg mindent, amit csak akart, a nyugati szövetségesek a kisujjukat sem mozdították Varsó érdekében. Az egység hangoztatása ellenére a lengyel kommunista mozgalom, mint jeleztük, több lényeges ponton is különbözött a szovjettől, s önmagában is erősen megosztott volt. Mind a lengyelek, mind a szovjetek tulajdonképpen vaktában mentek előre. A végeredmény, vagyis az a helyzet, amelybe Sztálin a maga teremtette bábui révén kormányozta Lengyelországot, épp olyan kudarc volt a számára, mint a lengyel kommunisták számára. Mindez világosan bizonyítja, hogy a lengyel út mennyire különbözött a többi kelet-közép-európai országétól. A lengyel fejleményeket nem lehet a szomszédos Csehszlovákiával összehasonlítani, ahol a kommunisták elég erősek voltak ahhoz, hogy egy ideig nyílt harcban küzdjenek a hatalomért, és csak a megszerzése után kezdjék erőszakkal eltüntetni ellenfeleiket. Nem vethető össze Jugoszláviával sem, ahol a kommunistáknak megvolt a maguk saját, a szovjet hadseregtől nem függő hatalmi bázisuk. Tito nem ugyanazokat a nézeteket vallotta, mint Gomutka. Ugyan mindkettőjüket „nacionalista elhajlónak” minősítették, de csak azért, mert-noha időbeli eltéréssel - mindketten közös áldozatai lettek bizonyos politikai irányváltásoknak, melyekre azonban igazából nem Lengyelországban vagy Jugoszláviában, hanem a Kremlben került sor. A dolog lényege: Lengyel- ország politikai történetét nem kizárólag a Szovjetunió s nem is kizárólag a lengyel kommunisták alakították, hanem e két tényező finom összjátéka. Gomulka folyamatosan lavírozott a nyílt lázadás és a vak engedelmesség között, miközben nem szűnt meg befolyással lenni az eseményekre. Amikor félreállították, pártja tovább folytatta ugyanezt a játékot. A LEMP valójában mentes volt az illúzióktól, hogy élvezi a nép támogatását, mégis képes volt nagyobb súrlódások nélkül működni. A lengyel kommunisták gyorsan tudtak volna alkalmazkodni a szovjet követelésekhez, de többségükben volt valamennyi nemzeti büszkeség, hogy csak vonakodva és a szükségszerűséget belátva tegyék meg azt. 80
