Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Szalai Attila: Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?!
Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?! Lengyelország Szalai Attila Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?! „Néhány napos lengyelországi tartózkodás után a kicsit is odafigyelő ember rájön, hogy egy abszurd, ám mégis működő világba keveredett. Itt van egy ország, amelynek minden ötödik polgára külföldön él, minden további ötödik életét vesztette a háborúban, s minden harmadik lakosa 20 évnél fiatalabb. Egy ország, amelyet brutálisan elszakítottak évszázados hagyományaitól, de amely földig rombolt fővárosát ismét felépítette, óvárosi részét Canaletto képei alapján visszavarázsolta fénykorába. Egy ország, amelyben kétszer annyi az egyetemi hallgató, mint Franciaországban, de ahol a mérnök gyakran kevesebbet keres, mint a munkás. Egy ország, ahol az emberek kétszer annyit költenek, mint amennyi a fizetésük, noha az átlagkereset épp csak két pár jobb cipőre elég, s ahol mégsincs szembeszökő szegénység. Egy ország, ahol a hazai kisautó ára megegyezik a munkások háromévi átlagos jövedelmével, s mégis művészet parkolóhelyet találni a városokban. Egy úgynevezett szocialista ország, ahol komoly problémát jelent az útlevél kiváltása, és ennek ellenére évente mintegy 200 ezer ember utazik nyugatra. A szocialista tábor egyetlen országa, ahol a polgár büntetlenül birtokolhat valutát, miközben sem eladni, sem megvásárolni nem szabad. Fura egy hely, ahol kis szerencsével a pincérrel angolul, a szakáccsal franciául lehet beszélgetni, a miniszterrel való érintkezéshez azonban tolmács szükségeltetik. Itt a külföldinek bizony fel kell adnia bármiféle logika keresését, ha nem akarja elveszteni a talajt a lába alól. Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?!” A fenti sorokat Jean Paul Sartre vetette papírra 1960-ban, amikor ellátogatott Varsóba. Nem éppen a klasszikus kommunizmus világa tükröződik bennük. Az okok megértéséhez némiképp át kell tekintenünk Lengyelország legújabb kori történelmét, legalább vázlatosan. 63