Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)

Szeredi Pál: Az egyéniség országa - Magyarország

Az egyéniség országa - Magyarország Magyarország tatlan és nehézkes választási rendszer, az embereket riasztó pártpolitikai vá­lasztási csaták sorozata, nem egyszer döntésképtelen országgyűlés, a folya­matosságot biztosító államigazgatási szakapparátus elriasztása, az alkotmá­nyozás, a közös cselekvés pátoszától megfosztott tömegek elvesztése. Az első Köztársaság, a magát Népköztársaságnak nevező, Károlyi Mi­hály nevével illetett 1918-as köztársaság elbukott a szociáldemokraták áru­lásán, a nemzetközi környezet empátiájának hiányán, a második köztársaság 1945-1949-ben a bolsevikok agresszív terrorja következtében semmisült meg, a harmadik köztársaság pedig elbizonytalanította azokat, akik alakítói, gyümölcsének élvezői lehettek volna. Kelet-Közép-Európa XX. századi történelmében bőséggel lehet találni tanulságokat, bár azok levonása nehézkesen és továbbra is előítéletekkel ter­hesen zajlik. A század elején az első nagy világégés után a nemzetállamok megalakulásának mindent elfedő lendülete osztotta meg a térséget és szol­gáltatta ki Európa érdekének, megteremtve az Európát védő „ütközőzónát”. A Jászi Oszkár által ajánlott Duna-menti Népek Konföderációját szétrobban­totta a nemzeti mámor alapján szembekerülő kis népek hevülete. A második világháborút követően a Szovjetunió teremtette meg Ke- let-Közép-Európában a saját maga védelmét biztosító „előretolt határzónát”, a nyugati hatalmak asszisztálása mellett. A mesterségesen kialakított szövet­ség, a csatlós államok egymásrautaltsága torz fejlődést, zsákutcába torkolló évtizedeket hozott. A nemzeti karakterek belesüllyedtek az internacionaliz­mus mocsarába. Az 1980-as évek végén Kelet-Közép-Európa a kettészakadt nyugati vi­lág erőfelmérő összecsapásának középpontjába került. A széteső Szovjetunió leváló nemzetei az Egyesült Államok és a nyugat-európai nagyhatalmak ér­dekérvényesítő hadjáratainak tüzében hamvadtak el. Az agresszív amerikai és a nem kevésbé érdekorientált brit-német-francia gazdasági betörésének piacszerző áradata elhomályosította az alakuló demokráciák arculatát. Festéknyomok Európa térképén Egyik egyetemi hallgatóm, rácsodálkozva egy kivetített fényképre, az iránt érdeklődött, hogy kicsoda az a tömzsi, kopasz agronómus a vásznon? Rá­kosi Mátyás emblematikus búzakalászt vizsgáló portréja ma már ironikus megjegyzéseket gerjeszt. Pontosan fogalmazott Juhász György e kötet be­317

Next

/
Oldalképek
Tartalom