Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Riba András László: A párt és Enver - örökre veled vagyunk
Táborszemle Riba András László leszámoltak, amelyek az ország felszabadítása érdekében együttműködtek velük. Albániában nem került sor arra a rövid demokratikus parlamentáris szakaszra sem, amely a népi demokráciák többségét jellemezte 1945-1949 között. Az elmaradott, prekapitalista viszonyok között élő országok szocialista átalakulásának lehetősége fontos elméleti és politikai jelentőségű kérdés volt a nemzetközi munkásmozgalom számára. Lenin is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a Kommunista Internacionálé II. kongresszusán (1920) kifejtette azt az elméleti jelentőségű tételt, hogy miután ezekben az országokban a munkásmozgalom fejletlensége következtében még nem alakulhatott ki igazi kommunista mozgalom, a kommunista elveket csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha a fejlettebb országok munkásmozgalma támogatást nyújt ehhez. Lenin amellett volt, hogy az internae ionálénak le kell szögeznie és elméletileg meg kell indokolnia azt a tételt, hogy a fejlett országok proletariátusának segítségével az elmaradott országok áttérhetnek a szovjet rendre és - bizonyos fejlődésfokokon keresztül - a kommunizmusra a tőkés fejlődési szakasz megkerülésével. A Komintern megfogadva Lenin útmutatását, jelentős támogatást nyújtott az elmaradott országoknak, köztük Albánia kommunista pártjának létrejöttéhez és megerősödéséhez. És amikor a második világháború eredményeként lehetővé vált az, hogy Albánia lényegében a kapitalista szakaszt elkerülve lásson hozzá a szocialista társadalom alapjainak lerakásához, az albán kommunisták jelentős támogatást kaptak ehhez, elsősorban Jugoszlávia, a Szovjetunió és Kína, de a többi szocialista ország kommunista pártjaitól is. A fenti ismertetést Réti egy korábbi munkájában (Az Albán Munkapárt nemzetközi kapcsolatainak fő irányai, 1941-1961) adja. A két világháború közötti Albániában feudális viszonyok domináltak, és a kezdetleges kapitalista adottságokat lényegében a külföldi tőke érdekeltségei képviselték. A korabeli társadalmi elmaradottságot mutatja, hogy a lakosság többsége még az 1930-as években is törzsi-feudális szokások szerint élt, még ekkor is érvényesült a középkori albán hagyományokat rögzítő Lek Dukagjini törvénykönyv (biztosította a vérbosszú jogát, és a nőket teljes alárendeltségre ítélte). A proletárdiktatúra társadalmi alapjaihoz említést kell tennünk arról, hogy 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején - a külföldi tőkebefektetések következtében „felgyorsuló” ipar fejlődésének következtében -Albániában az ipari munkásság létszáma csupán 15 ezer főre tehető, ami az akkori lakosság mindössze alig másfél százalékát jelentette. 282
