Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Zsebők Csaba: A leghűségesebb csatlós
Táborszemle Zsebők Csaba Damjan Velcsev vezette tiszti csoport a Zveno kemény magja lett. 1934. május 19-én katonai egységek az ország fontosabb városait ellenőrzésük alá vonták. Eltérően 1923-tól, a Katonai Szövetség ezúttal nem adta át a hatalmat a polgári erőknek. A katonákból és pártonkívüliekből szerveződő új kabinet élére Georgiev állt. Az új kormányzat szétkergette a parlamentet, a pártokat feloszlatta, a polgári szabadságjogokat korlátozta. Reformjait ráadásul rendeleti kormányzással valósította meg. A Georgiev-kormány a közigazgatást erőteljesen centralizálta, ezt megelőzően azonban rendet tett Pirini-Makedó- niában. E terület - a VMRO addigi bázisa - pedig megszűnt „állam az államban” lenni. III. Borisz cár azonban, tekintélyelvű monarchiát teremtve, másfél év után eltávolította a katonákat a végrehajtó hatalomból. Ezután már ő nevezte ki a miniszterelnököket. Az ország a második világháború kirobbanásakor nem kötelezte el magát katonailag, és a békés revízióban reménykedve ragaszkodott semlegességéhez. Erre látszott némi esély, hiszen Dél-Dobrudzsát 1940-ben tárgyalásos úton szerezte vissza Romániától. Ez persze Berlin támogatása nélkül nem sikerülhetett volna. 1941-ben Bulgária vonakodva, ám csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, és engedélyezte, hogy az ország felvonulási terepként szolgáljon a Jugoszlávia és Görögország elleni német támadáshoz. Két szomszédja veresége után - immár a németek szövetségeseként - a bolgár hadsereg országrésznyi nagyságú égéi-, vardar-makedóniai és nyugat-trákiai területeket szállt meg. Ezen területeken bolgár közigazgatást vezettek be. Bulgária mindazonáltal nem üzent hadat a Szovjetuniónak, amikor azt Németország megtámadta. Ennek jórészt történelmi okai voltak, mégpedig a hagyományos orosz-bolgár barátság és „testvériség”. Ám Bulgária hamarosan - német nyomásra - „jelképesen” hadba lépett Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal szemben. A világháború végén A sztálingrádi ütközet után a belpolitikai helyzet egyre ingatagabbá vált. A krízis tovább mélyült 1943 augusztusában, amikor is meghalt III. Borisz. Fia, a még gyermek II. Szimeon cár mellé rendelt régenstanács, Borisz öccsével, Kirill herceggel az élen, nem tudta orvosolni a belpolitikai válságot. Az 250
