Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Domonkos László: A stréber fantomállam
Táborszemle Domonkos László télése a rendkívüli brutalitások, sorozatos erőszakoskodások-önkényeskedé- sek, az egész merőben, vadul kultúrálatlan és nem európai módra barbár kollektív szovjet-orosz fellépés szinte teljesen lehetetlenné tette mindezt. Csak a magabiztos pártállami építkezés segíthetett: a „megújult” NSZEP magához ragadta a kezdeményezést az új, „szocialista német állam” létrehozásáért folytatott küzdelemben. Ami persze hathatós sztálini - világpolitikai játszmaszintű - segedelem nélkül legföljebb gyermeteg próbálkozásféle lehetett volna csupán: az 1947-es nyár elején meghirdetett és alig burkoltan a nyugatiak által megszállt német országrészek talpra állítását is célzó Marshall-se- gély és az 1948. márciusi londoni konferencia után, ahol döntöttek a nyugati megszállási övezetek létesítéséről (ráadásul 1948. június 1-jétől e területeken bevezetik az egységes - nyugatnémet - márkát). Sztálin már egyebet nem tehetett, csak a régi, jól bevált recept szerint (a másik fél „provokációira” adott válasz gyanánt) igyekezett kihasználni az imigyen előállt helyzetet: egy „nagy dobással” majdnem egy teljes évre, 1948. június második felétől 1949 májusának közepéig teljes katonai blokád alá helyezte Berlint, a 3 milliós város szó szoros értelmében való kiéheztetésével próbálva térdre kényszeríteni a nyugatiakat. A kitartó, szívós védekezés, a légi híd, a NATO létrejötte (1949. április 4.) és az NSZK megalapítása (1949. május) után már nemigen volt más választás: mintegy dacos ellenpontként létrehozni „az első szocialista német államot”, a Német Demokratikus Köztársaságot ama bizonyos - szerény - október 7-ei ünnepséggel... Ami, láthatjuk, a korábbi események alakulásának tükrében, ha úgy vesszük, tulajdonképpen kisebb vagy akár nagyobb fajta vereséggel ért föl az újdonsült birodalmát építgető sztálini Szovjetuniónak. Ezután három és fél esztendőn keresztül, 1949 őszétől egészen Sztálin 1953. március eleji haláláig, tehát az NDK történetének kezdeti éveiben - az 1961-ig tartó első jelentős életszakasz első negyedében - végső soron semmi más nem történik, mint a sztálinista bábállam tökéletes kiépülése és működése, Sztálin mindinkább kielégülni kezdő bosszúvágyának az abszurditást kimerítő nyugati, valaha volt német díszletekkel fölszerelt produkciójaként. 1950 júliusában a korábbi két párttárselnök (Wilhelm Pieck, Otto Grotewohl, 1946-1950) helyett Walter Ulbricht lesz a pártfőtitkár (egészen 1971-ig tölti be ezt a tisztet), és ugyanennek az évnek az elején, még februárban szovjet mintára megalakul „a párt kardja és pajzsa” (Schild und Schwert der Partei), az állambiztonsági minisztérium (Ministerium für Staatsicherheit), a hírhedt és rettegett Stasi. Október 15-én választásokat tartanak, igazi szovjet típusú 178
