Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Domonkos László: A stréber fantomállam
Tábor szemle Domonkos László de mintegy „korszerűsítve” felszínre hozta és kiteljesítette. Arra a formára „igazította”, amit a XIX. század közepétől napjainkig már mindinkább, mintegy erősödő jelleggel megismertünk és ismerünk ma is. És ha ezt a természetes állami és népi egységet erőszakkal megbontják, kétfelé szakítják - mint a második világháború befejeztével történt -, az Egész töretlenül él tovább a Részben, látszólag kiszakítva is. Látványosan, igen jól észrevehetően. Mindez az NDK létrejöttének első percétől, lappangó víruskollekcióként jelen van: az 1945 júniusában a szövetségesek által átvett legfőbb németországi hatalom, a négy főparancsnok (szovjet, amerikai, brit, francia) testületének Szövetséges Ellenőrző Tanácsa (SZÉT), bár kezdetben - egy napjainkban keletkezett elemzés szerint - „frissen felfedezett érdekeik biztosítékát az egységes Németországban kezdték megtalálni”, alig négy év leforgása alatt, nem csekély mértékben Sztálin körmönfontan agresszív és szívós külpolitikájának köszönhetően, belenyugodtak abba, hogy a Szovjetunió saját keleti megszállási övezetét elzárja a nyugati típusú társadalmi változások legapróbb elemei elől is - így, ebben a konstellációban kezdett újra élni és voltaképpen érintetlenül tovább hatni az az eredendő német karakter és természet, amelynek a sztálini bolsevizmus, látni fogjuk, hosszú évtizedekig az egyik legelevenebb és legalkalmasabb megnyilvánulási-érvényesülési terepet biztosította. * Az NDK létrejöttére és a szovjetek által megszállt Kelet-Németországban a kommunista hatalom megszervezésére a háború utáni „közjogi”, de persze tulajdonképpen kizárólagosan a politikai állapotok alapvetően rányomták bélyegüket. A már említett Szövetséges Ellenőrző Tanács és a sztálini Szovjetunió összeurópai hatalmi játszmákba torkolló kötélhúzásai, alkui és takti- kázgatásai első fokon a kialakult megszállási övezetek friss status quójára épültek, noha Sztálin, régi gengszterrutinját maximálisan alkalmazva, mindvégig vigyázott arra, hogy a kezdeményező szerepet megőrizze (lásd a Rejtő Jenő-i alapigazságot: az nevet utoljára, aki először üt), és a szokásos álszent hazudozással valódi szándékait az utolsó pillanatig elleplezze a (joggal) ostobán hiszékenynek gondolt Nyugat előtt. Mindazonáltal a legújabb kutatások tükrében, miként Stefano Bottoni is megállapítja, úgy tűnik, az oroszoknak egészen 1948-ig nem volt céljuk egy formálisan „független” csatlósállam létrehozása saját megszállási övezetükben. (Sztálin később sem, haláláig nem mondott le a - természetesen szovjeturalom alatt álló - egész, teljes 176
