Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)

Juhász György: A kétszer volt ország

Táborszemle Juhász György vezérré kikiáltó, zavaros gondolkodású és kinézetű Vük Draskoviccsal szem­ben. Ekkor indul el egy folyamat a szerbiai albánok részéről, amelyet majd­nem két évtizedig gyakorolnak: bojkottálnak minden választást. Erre ekkor még nem figyelt föl a világ. A frissen alakult délvidéki magyar párt, a VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) bejut a belgrádi törvényho­zásba, ahol egyedüliként nem a szerb irredenta képviselői. Hangjukat meg sem hallja a többségi nemzet, melynek sajtója, rádiója, televíziója, nyom­dái mind egy kézben vannak, a szerb elnökében. Montenegróban szinte oda lehetett volna adni az elnöki kinevezést Momir Bulatovicsnak, akit szinte fiaként kezelt Milosevics. Győzött is nagy fölénnyel. A többnyire demokratikus választások után, mivel szövetségi (értsd: or­szágos) választásokat nem tartottak, Jugoszlávia pontosan ott állt (a szaka­dék szélén), ahol előtte. Egy lépéssel sem került előre, miközben a Jugoszláv Néphadsereg szerb, ortodox kommunista tábornoki kara majdnem teljesen nyíltan szembe ment a többpártrendszerrel. (Egyes belső információk sze­rint még a katonai hatalomátvételt is fontolgatták, de erre nem került sor.) A szlovénok és a horvátok még belementek volna egy nagyon laza konföderá­cióba, Szerbia és Crna Gora (centralizált) föderációt akart, Macedónia hezi­tált a kettő között, Bosznia-Hercegovina szinte mindenbe belement volna, mert maga volt egy „Kis-Jugoszlávia”, csakhogy a háborút elkerülje. Ebben a helyzetben a 23 milliós lakosságot kizárva kezdődtek meg a személyes elnöki találkozók, megbeszélések, amelyek szintén nem hoztak eredményt, elsősorban Milosevics kompromisszumképtelen magatartása miatt. Szlové­nia már ’90 őszén eredményes függetlenségi népszavazást tartott, a horvátok is ezt tették a szokásos késéssel 1991 májusában. Előtte Tudjman kétszer is találkozott Miloseviccsel, először Karagyorgyevóban, majd a drávaszö- gi Tikvesben (Tökös), ahol Bosznia-Hercegovina fölosztásáról tárgyaltak a bosnyákok kárára, de a végső megegyezés elmaradt. A tagköztársaságok ve­zetőit nem nagyon zavarta, hogy közben mi történt Lengyelországban, Ma­gyarországon, Romániában... Az Európai Közösség is csak kullogott a jugoszláv válság tragédiába torkolló folyamata után, s mikor az USA már külügyminiszterét, James Ba­kert a térségbe küldte, késő volt. Baker kiállt az egységes Jugoszlávia mellett (és a 41 milliárd dollárért!), s ezzel kibiztosította a csőre töltött fegyvert, amely Belgrád kezében volt. Baker nyári kőrútján Belgrádban, Zágrábban majd Ljubljanában ugyanazt mondta. Mindenütt tisztességgel meghallgatták, meg is tapsolták, majd elutazása másnapján, figyelmeztetése és javaslatai 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom