Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
Táborszemle Juhász György A kommunista Jugoszláviából a szocialista országok „konzumjugója” (YU) Ahhoz, hogy Jugoszlávia fejlődését az ötvenes-hatvanas években megértsük, tudni kell azt, hogy a rekonstruált ország milyen mélyről indult. Jugoszláviát nem lehetett összehasonlítani mondjuk, Lengyelországgal, pláne nem Csehszlovákiával, de még az országtorzó Német Demokratikus Köztársasággal sem. Párhuzamot csak Albániával vagy Romániával vonhatunk, melyekre déli szomszédunk, sportkifejezéssel élve, tíz év alatt húszat vert. S míg ezen országok megrekedtek valahol az ötvenes-hatvanas évek fordulóján, addig Jugoszlávia folytatta azt az utat, amit vargabetűkkel kezdve ugyan, de már a negyvenes évek végén megkezdett, s egyedül járt végig a Balkánon, nem kis fejlődést elérve. Annyi iskola, orvosi rendelő, vasút, híd, közűt, mozi, bolt, posta, villany- és vízvezeték, és sorolhatnánk tovább a normális emberi élethez szükséges alapellátást, az elmúlt száz évben nem „teremtődött” a térségben, mint ez alatt a másfél évtized alatt. Még a legegyszerűbb macedón vagy dél-szerbiai ember is elhitte, hogy belőle is lehet valami, viheti valamire, mert minden generáció ugrott egyet előre, nem is kicsit. A fiatalok jobban éltek, mint a szüleik, a nagyszülőkről már nem is beszélve. A nők alapvetően más helyzetbe kerültek, s ez a Balkán eme részén páratlan eredménynek számított. Valami csökkenésféle látszott, az évszázados lemaradást fölváltotta a felzárkózás lehetősége, vágya, amit a kommunista vezetés sugallt. Ilyen életérzést a királyi diktatúra soha nem tudott kelteni korábban, s a tömegek hittek annak a politikusgenerációnak, amelyik végigharcolta a háborút, s nem Moszkvában dekkolt. Ugyan senki nem lett jugoszláv, mindenki megmaradt annak, ami, de a második Jugoszlávia ekkor még vállalhatóbb volt, mint az első, a hatalmas régiós (tagköztársasági) ellentmondások ellenére is. Az önigazgatási szocializmus jól hangzó szlogenje bárhogy értelmezhető volt, akár még valami (marxi) ős- demokráciaféleségnek is egy olyan országban, ahol a parlamentáris demokráciának - Horvátország kivételével - alig-alig volt hagyománya, előképe. Ilyen „alapokkal” megnőtt viszont a karizmatikus vezető-vezetők szerepe, amelyről a rezsim maga gondoskodott. A vezetők nem túl magas iskolai végzettsége is azt sugallta, hogy mi is ti vagyunk, bízhattok bennünk. Bennünk és a pártban, ami nem is párt, hanem szövetség. Szövetség a népek és nemzetek, illetve nemzetiségek között, s ez így van jól. Jól volt így? 134
