Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia nemzetközi jogalanyiságot képviselt, ami lehetővé tette számára, hogy 1941. szeptember 21-én aláírja az Atlanti Chartát, melynek meghirdetői Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök voltak. A lassan kiboruló igazság és a háborús szerep... Jugoszláviának a II. világháborúban játszott, az idő múlásával egyre pozitívabb szerepéről könyvtárnyi „szak”irodalom és Tito-kötet született 1945 és 1985 között, eljutván addig, hogy a szövetséges hatalmak nem is győzhettek volna, ha nincs a Tito által vezetett partizánmozgalom. (Magyarországon is többnyire ezek voltak forgalomban!) Öt-tíz éve éppen ezeket a köteteket írják át, pontosítják, helyesbítik, módosítják, és teljesen újak is születnek főleg nemzeti (pl. horvát, szlovén) alapon. Mindenesetre az igen érdekes, hogy az ország megszállása után, ha nem is azonnal, de igen hamar két nagy létszámú mozgalom indult szinte párhuzamosan egy olyan ország újra(?)teremtéséért, amellyel az összes alkotója elégedetlen volt. Az egyik királyi, a másik kommunista elkötelezettséggel. (Bár, mint minden más, ez sem lehetetlen a Balkánon, mert a jugoszláviai antifasiszta ellenállás mutat némi hasonlóságot Görögországgal, ahol ezek az ellentétek még a világháború befejezése után is tartottak, elhúzódtak és ellenkező előjellel oldódtak meg polgárháború formájában, angol segítség árán.) Az viszont kronológiai tény, hogy még a fegyverletétel előtt, 1941. április 10-én Slavko Kvaternik ezredes Zágrábban kikiáltotta a Független Horvát Államot. Vezére (poglavnik) Ante Pavelics, a Duce embere lett, akit maga Hitler csak elviselt. Pavelics összesen kétszáz (!) usztasával tért haza Olaszországból. A horvátok még a kvázi függetlenségnek is örültek, nem zavarta őket, hogy új államukat csak a tengelyhatalmak ismerik el. Pavelics Mussolini iránt érzett háláját azzal fejezte ki, hogy Dalmácia jelentős részét (Split, Trogir, Sibenik, Susak, Fiume városát és még több szigetet is) Olaszországhoz csatoltak. A szerb dominancia helyett jött a német-olasz bábáskodás, ami ugyanúgy nem tetszett a horvátoknak. Ez a nem túlságosan kedvező fogadtatás nem akadályozza meg Pavelicset abban, hogy elfoglalja Bosznia-Hercegovinát, s jelentős számú muszlim és szerb népességgel „gazdagítsa” hazáját, miközben etnikailag homogén Horvátországról szőtt álmokat. Ezért már 41 115
