Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Látták Walşsât
Látták Waişsât nélküli, mert bár nekem nem volt veszítenivalóm, de mondjuk Kovács Istvántól azonnal elvehették volna az útlevelét, ha megtudják, hogy ő ezen a nagygyűlésen fordítóként szerepelt. En ennek ellenére azt mondtam, hogy még egy ilyen alkalom nem lesz, nem tudom, mikor jövünk olyan nagygyűlésre, ahol Walesa beszél, és azt mondtam Istvánnak, hogy mi is kérdezünk. Megkérdezzük, hogy mi a véleménye a magyarokról, Magyarországról. Ez sugallta azt is, hogy mit gondol az 1956-os és 1956 utáni Magyarországról, s általában a történelmi kapcsolatokról. Megértettem Pista szorongását, először nem is akart kötélnek állni, mert világos volt, hogy őróla tudták, hogy kint van, s így csakis ő lehet az, aki ezt a kérdést megfogalmazza, és akkor számon kérik rajta, mint ahogy egy- szer-kétszer már számon kértek tőle jó néhány dolgot. En viszont szívóskodtam, és ő megértette, hogy itt most nem lehet visszavonulni, sfelküldtük a cédulát. Amikor az egyik segéd felolvasta a kérdést, amit mi feltettünk, óriási taps tört ki, az ott lévő százégynéhányezer ember megtudta, hogy magyarok is vannak a tömegben, akik szolidárisak velük. Csak magától a kérdésfeltevéstől hosszasan tapsoltak. Ritkán érez az ember ilyen különleges rokonszenvet. Walesa néhány mondatban válaszolt, a magyar helyzetről némileg fanyar dolgokat mondott, amiket én helyeseltem, az érződött ki, hogy az 1956 utáni Magyarország olyan képet mutat, mintha valami történne, de ez kevés, ők ennél többet akarnak. Amikor rátért arra, hogy egyébként pedig a magyarokkal és 1956-tal mennyire egyetértünk, akkor még nagyobb taps tört ki. Ezt én sohasem fogom elfelejteni, akkor éreztem meg, hogy a lengyelek sokkal komolyabban őrzik a századokon át kialakult, mély történelmi rokonszenvet, mint a magyarok”. És megint Kovács István: „Három vagy négy napot töltöttünk Krakkóban, s amikor elhagytuk az országot, akkor érzékeltük, hogy Lengyelország mennyire gyűrűbe van fogva. A duklai határátkelőhelynél a csehszlovák vámosok mindent elkoboztak tőlünk, még a központi pártsajtót, a Trybuna Ludut is, amit csalétkül tettünk a kocsi hátsó ablaka alá. Még ezt is ugyanolyan dühvei kobozták el tőlünk, mint a teljesen ártalmatlan tarnówi kulturális havilapot, így a magyar határon a magyar vámosoknak már nem volt mit elkobozniuk. Igaz, én eleve azt gondoltam, a magyar kormánynak, a magyar pártvezetésnek ez a többi szocialista országtól kicsit elütő, tehát kevésbé lengyelellenes politikája a határőri szerveket is átitatja, később aztán saját bőrömön is tapasztalhattam, hogy ez nem így van. A BM-nek nagyon jó gyakorlóterepe és gyakorló időszaka volt ez a közel másfél év, amikor a Szolidaritás legálisan létezett, a neves és kevésbé neves magyar polonistákat egymás után vették 63
