Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Lengyel impulzusok
A múltból jelen, a jelenből jövő mondta el, hogy Lengyelországban bevezették a szükségállapotot. Majdnem ugyanazt éltem át, mint 1956. november 4-én reggel, amikor át kellett volna mennünk a Margit hídon, és megtudtuk, hogy bejöttek a szovjetek, mindennek vége. Igen ám, de különleges helyzetben voltunk az Írószövetség közgyűlésében, és nem lehetett azt mondani, hogy mostantól kezdve lerakjuk a fegyvert. Hanem ebben a feszült helyzetben is folytatni kellett, amit elkezdtünk. Politikai részről két erő állt egymással szemben: Aczél és Pozsgay. Aczél Rényi Péteréket, Pándiékat támogatta, Pozsgay Imre művelődési miniszter létére pedig velünk, velem rokonszenvezett. Az a nap igazi küzdelem volt, kézitusa, de meg kell mondanom, hogy sikeresen végződött. Az írószövetség életében is ez volt az a nap, amikor minden addigi közgyűléstől eltérően végre demokratikusan csináltunk végig mindent, főként a választást. Régen mi volt a helyzet? A választmányt nagyjából demokratikusan meg lehetett választani, majd összehívták a testület tagjait, és bejött a miniszter vagy Aczél György, s azt mondta: »Üdvözlöm az új választmányt, és azt gondolom, hogy együtt fogunk dolgozni, remélem, Dobozy Imrével - vagy mondott egy másik nevet -jól megfogják érteni egymást«, és persze a választmány ezt megtapsolta. De 1981-ben - különösen a lengyel események hatására - néhányan elhatároztuk, hogy nem, soha többé nem lesz ilyen, ha Varsóban minden megbukott, akkor legalább itt egészen másképp kell megoldanunk a saját helyzetünket Az MSZMP széles körű és aljasan rafinált propagandájával szemben ez közel sem volt egyszerű vállalkozás. Ráadásul a két társadalom kapcsolatainak fellazítása érdekében egyébként nem is volt olyan nagy szükség a pártos propaganda túlzott bevetésére. A „gulyáskommunizmus” relatív jótéteményeit élvező magyarok számára már az is épp eléggé riasztó volt, hogy Lengyel- országban már 1977-től egyre több cikkre kiterjedő jegyrendszert vezettek be, állandósult a hiánygazdálkodás, a sorban állás alapvető szükségleti cikkekért, hogy a rezsim „bekeményítés” ellenére napirenden vannak a munkabeszüntetések, a tiltakozó megmozdulások, tüntetések, éhségsztrájkok. A szerény létszámú magyarországi kommunista-ellenes mozgalmi csoportok, valamint az „autóstoppos nemzedék” azon tagjai, akik hívek maradtak ifjúkori hagyományaikhoz, azonban továbbra is Lengyelországban kerestek inspirációt tevékenységükhöz. Legalább két vonalat kell itt megkülönböztetnünk, akkor is, ha a „vonal” meghatározás konstrukciója az MSZMP-től, illetve a kommunista tit24
