Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Földindulás az írószövetségben
A múltból jelen, a jelenből jövő az estén sem szelídültek, hanem növekedtek, erősödtek. Tudtuk, hogy figyeltet bennünket a Nagy Testvér, ellenőriznek minden versmondatot, nagyítóznak metaforát, de azt is tudtuk, hogy a fejünk nem vámköteles, s már szinte őrült sportot űztünk abból, hogy éppen ezen megjövendölt esztendőben olvassák el minél többen, olvassuk el újra Orwell 1984 című könyvét. Azon az estén Kozma Hubától kaptam vissza a titokban terjesztett, stencilezetett példányt. Amikor Kapuscinski A császár c. könyvét dedikálta, kérdezte is, mi az a kéziratos paksaméta a kezemben? Talán azt gondolta, hogy neki szántam. Azt akartam mondani, hogy az este forgatókönyve, de nem tudtam lódítani. Orwell, mondtam, 1984. A tolmács csak az évszámot fordította. Igen, mondta vagy talán kérdezte Kapuscinski, majd beírt a könyvébe néhány udvarias mondatot. Illedelmesek voltunk, amennyire lehetett. Mindenki tette a dolgát. Az orwelli figyelőszolgálat szorgalmasan jegyzetelt, gyanítom, hogy ők is készítettek hangfelvételt, és jó szokásuk szerint bárgyú mosollyal hallgatóztak a dedikálás közben. Kapuscinski tudta, hogy Magyarországon sűrűsödik a közéleti levegő, politikai gyúanyaggal telítődik, nem akart csalódást okozni, de azt is tudta, hogy nem a gdanski hajógyár munkásgyűlésén, még csak nem is egy lázas értelmiségi vitaesten, hanem egy vidéki művelődési ház irodalmi estjén beszél. Esti nagymonológjában arról szólt, hogy nyugtalan világban élünk, olyan világban, ahol a nemzetek a függetlenségükért harcolnak. Beszélt a tömegkultúra minőséget romboló veszedelméről, a világnagy kereskedelmi érdekekről, s arról, hogy az emberek ellenállnak, nem akarják, hogy a fölgyorsult technikai eszközrendszer a földdel vagy egymással tegye egyenlővé őket. Nagy változások korát éljük, mondta, szabadságról és a demokráciáról szólnak ezek a küzdelmek világszerte. Egyszerű és érthető volt minden mondata, különösebb áthallási, értelmező gyakorlat nélkül is tudtuk, hogy Európáról beszél, Lengyelországról és Magyarországról. Legvadabb reményeinkről. Aki sokadszor megtapasztalta az elnökök, császárok és első titkárok rémuralmát, az pontosan tudta, hogy a diktatórikus rendszer leépülése csak idő kérdése. Azon a lakiteleki irodalmi emlékesten még nem voltunk időzavarban. Nem voltunk sem türelmesek, sem türelmetlenek. A történelmi idő- és valóságérzékünket pontosította az az este, amit Edward Stachurának, Ryszard Kapuscinskinak, Lengyelországnak szenteltünk.” 130
