Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt befektetői és spekulánsvilág menedzserei profitorientált logikával érkeztek, és csak az újdonsült, egyszerre naiv és e területen járatlan politikai elit tagjai gondolhatták, hogy érdekeik és szándékaik egybees(het)nek a befektetők bonusz-álmaival. 1989 ősze így csak a politikai átmenet forgatókönyvének lépéseit illetően jelentett bizonyosságot, minden más szempontból - a játéktér kiszélesedésével - inkább a bizonytalanságot és a kiszámítatlanságot fokozta. A politikai bizonyosságok közt a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltása jelentette a következő mérföldkövet. „Mindazt, ami Magyarországon hétfőn történt, túlzás nélkül nevezhetjük történelmi jelentőségűnek. Képzeljük el, ahogy Magyarország úgy ünnepli a szovjet uralom ellen kitört vad, ám sikertelen felkelés 33. évfordulóját, hogy Moszkva parancsaitól független köztársaságnak nyilvánítja magát. Természetesen, mint minden ilyen esetben, túl közel vagyunk még az eseményhez ahhoz, hogy objektívan mérlegeljük, milyen jelentőséget tulajdonítanak majd neki mához száz esztendőre. A jövő történészei számára ugyanakkor jelzőfényként kellene kitűnnie azon fordulópont szimbolikájának, amely talán az évszázad legjelentősebb nemzetközi átrendeződését jelöli. Azokban, akik végigélték a hidegháború sötét korszakát, a köztársaság kikiáltása szenvedélyes emlékeket ébreszt, amelyek ezen esemény jelentését még a Lengyelországban vagy magában a Szovjetunióban zajló legfelkavaróbb változások fölé is helyezik. Az amerikaiak 33 évvel ezelőtt ünnepelték a magyar szabadságharcosok nyers bátorságát, ahogy a bizonyos bukás tudatában is [sic! - KJE] alig néhány Molotov-koktéllal felfegyverezve harcoltak a szovjet tankok ellen. Velük együtt szenvedtünk vereség-gyötrelmükben abban az értelemben, hogy egy olyan igaz felkelést bátorítottunk, amit a nukleáris háború kockáztatása nélkül nem támogathattunk.156 Minden amerikainak osztozni kellett azon 100000 magyar örömében, 156 A magyar forradalom és szabadságharc az amerikai politikai döntéshozók szintjén kiváltotta reakciók kapcsán gyakran idézem Richard Bisseilt, a CIA egyik akkori munkatársát: „Vagy segítséget nyújtasz, és véres eredményekre jutsz, vagy nem segítesz és gyengének tűnsz; félrevezetted a barátaidat. Egyetlen világos beszélgetésre sem emlékszem. Amire emlékszem, az a rengeteg feljegyzés. Senki nem gondolta ezt végig.” Evan Thomas: The Very Best Men, Four Who Dared: The Early Years of the CIA, New York, Simon & Schuster, 1996, 146-147. „Miközben Eisenhower és külügyminisztere, John Foster Dulles nyilvánosan azt hangoztatták, hogy ’az USA politikájának célja, hogy a szatellit népek végül visszanyerjék függetlenségüket, s jogukat, hogy szabadon dönthessenek kormányzatuk formájáról’, 93
