Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt illetve szilárdult meg azon új kapcsolatrendszer, amely azután évekre meghatározta politikailag instabil környezetben létező, gazdaságilag kiszolgáltatott országunk sorsát. Természetesen akár az MSZP, akár az MDF és az SZDSZ kapcsán tényként leszögezhetjük, hogy személyhez/funkcióhoz kötött szociometriájukon és kötődéseiken keresztül már ezt megelőzően is hatással voltak rájuk a legkülönbözőbb nyugati aktorok, ám a kelet-európai és benne a magyarországi helyzet változásával ezen korábbi, folytatólagos viszonyok maguk is átalakultak. Egy dolog volt a gazdasági, majd a politikai és gazdasági átalakulás lehetősége, és egy másik a teljes magyar spektrumot érintő átalakítás bizonyossága. A privatizáció, amelyet egyesek hajlamosak mindmáig kizárólag gazdasági kérdésként kezelni, valójában az egyik, ha nem a legfontosabb össztársadalmi kérdést jelentette, rendkívül bonyolult másod- és harmadlagos hatásokkal. A Németh-kormány részben tudatosan, részben ideológiailag a vegyes gazdaságot proponálta, az MDF alapítói részben hasonló elképzelésekkel lassú lefolyású, átgondolt(abb) privatizáció mellett kardoskodtak, míg az SZDSZ a thatched brit mintát követő minél gyorsabb és szélesebb körű privatizáció mellett tört lándzsát. Ami mindnyájuk számára kényszerpályát jelentett, az Magyarország világ- elsőséghez közeledő eladósodottsága és évről évre megújuló hatalmas deviza- és hiteligénye, illetve az e kettőből is fakadó pénzügyi kiszolgáltatottság volt. Az 1989. nyári Bush-látogatást előkészítő hivatalos anyagokból tudhatóan az anno 1982 elején egyszer már majdnem fizetésképtelenné vált, csak az 1982. májusi IMF-csatlakozás garanciái generálta újabb hitelek által megmentett Magyar Népköztársaság bruttó adósságállománya ekkorra elérte a 20 milliárd dollárt, míg a működőképesség fenntartásához az MNB számításai szerint évi nagyjából 3 milliárd dollár hitelre volt szükség. Az immár több mint egy évtizede a kádári paradigma materiális legitimációját jelentő lélegeztető hitelek alapvetően japán, angol, német és amerikai magánbankoktól származtak, így bármely politikai erőnek csekély reménye lehetett ezek elengedését kormányközi kapcsolatokon keresztül elérni (igaz, senkit nem ment, hogy 1990 után erre még releváns erőfeszítések sem történtek). A rendszerváltás előtt álló magyar politikai pártok így a megörökölt törlesztések bizonyosságának tudatában csak a meglévő hitelek átütemezésében, kedvezőbb konstrukciójú hitelekkel való kiváltásában bízhattak. Az 1990-ben alig 600 millió dollárnyi valutatartalékkal induló Magyar Köztársaság saját belső válságától és a KGST piac összeomlásának hatásaitól hajtva, hanyatló gazdasági mutatók közepette igyekezett mederben tartani a 91
