Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)

II. 1988 - Híd az állam és a társadalom közt

II. 1988 - Híd az állam és a társadalom közt hogy bár 1988 májusában az MSZMP pártértekezlete elfogadta az egypárti „szocialista pluralizmus” elvét, „a többpártrendszer ötlete a nyáron lángra ka­pott”, s leginkább Pozsgay Imre képviselte azt a nézetet, hogy „Magyarország valószínűleg többpárti demokráciává fejlődik”.81 A magyar igazságügy-mi­niszter bejelentése kapcsán a Guardian máshová helyezte a hangsúlyokat. A brit lap kiemelte, hogy egyrészt ,,[a] bejelentés hatalmas meglepetést jelent, melynek messzeható következményei lesznek nemcsak Magyarországon, de a Varsói Szerződés minden országa számára, ideértve a Szovjetuniót is”; más­részt pedig rámutatott, hogy bár az egyesülési és gyülekezési törvény terve­zetének bejelentése ellenére a magyar vezetés addig „egyértelműen kizárta a többpártrendszerhez való mihamarabbi visszatérést”, Kulcsár Kálmán monda­tai már más irányba mutattak, még akkor is, ha „Kulcsár hangsúlyozta, hogy az új politikai pártok pontos szerepét nem lehet az új alkotmány 1990-es el­fogadása előtt meghatározni.” Ráadásul mindezt akkor, amikor „a különböző ellenzéki erők már olyan csoportokba szerveződtek, melyek csak a nevükben nem politikai pártok”, s az MDF „már jelezte azon szándékát, hogy jelölteket állítson a magyar parlamenti választásokon”.82 A magyar bejelentés következ­ményeit regionális szinten vizsgálva az is szerepel, hogy „A Szovjetunió bizo­nyosan nagy érdeklődéssel követi a többpártrendszer kialakítását Magyaror­szágon. A balti államokban Moszkva már láthatta jelentős független politikai mozgalmak növekedését, de a magyar döntés egy lépéssel tovább megy. Bár hivatalosan az MSZMP mindig tagadja, hogy reformista politikai programjára az SZKP modellként tekint, magánemberként mindkét párt képviselői elisme­rik, hogy Gorbacsov és kollégái héjaként figyelik Magyarországot. Az egyik ilyen héja, Jegor [helyesen: Alexandr - KJE] Jakovlev, Gorbacsov egyik leg­közelebbi szövetségese és külpolitikai főtanácsadója, tegnap Budapestre ér­kezett.”83 Az amerikai és angol lap részben eltérő kiemeléseinek puzzle-jából épp az általam fentebb hangsúlyozott komplexitás jelenik meg, főként, hogy ma már tudjuk, hogy az SZKP KB külkapc solat okért felelős titkárának 1988. novemberi budapesti (majd prágai) látogatása hozzájárult ahhoz, hogy a glasz- noszty főideológusaként is emlegetett Jakovlev 1989 februárjában jelentést kérjen a Szocialista Világgazdasági Intézettől (Bogomolov Intézet), az SZKP 81 Uo. 82 Hungary poised to become East bloc’s first multi-party system, The Guardian, 1988. november 11. 83 Uo. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom