Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
V. 1990 - Az első szabad választások győztese
V. 1990 - Az első szabad választások győztese A magyar politika saját különböző mélyrétegeiben zajló játszmák kapcsán a valamivel feljebb idézett Celestine Bohlen cikkében közvetlenül kapcsolva szerepel egy másik ügy is, amelyet azonban én itt, önálló témaként az Independent hasábjairól idézek. Karacs Imre 1990. január 17-i írásában ez állt: „Magyarországon a márciusi szabad választások felé haladva élesedő politikai összetűzések ez idáig legjelentősebb áldozatukat terítették le tegnap, amikor Pozsgay Imre, az uralkodó szocialista párt egyik vezetője feladta a magyar rádió és televízió feletti irányítását. Pozsgayt, az MSZP kampány- főnökét azzal vádolják, hogy az országos médiát saját szócsövévé akarta alakítani. Pozsgay irányítása alatt az éter hullámai valódi csatatérré váltak, ami elbocsájtási hullámban kulminálódott. Múlt héten az általa személyesen összeválogatott felügyelő testület új televíziós vezetőket választott, akik kirúgták a TV Híradó és a politikai műsorok vezetőjét, Aczél Endrét, helyére egy bábfigurát helyezve. Aczél, korábbi londoni tudósító és Magyarország egyik legjobb újságírója azt állította, Pozsgay személyesen rendelte el eltávolítását. Két helyettes-szerkesztője és más vezető munkatársak lemondtak, szürke férfiakat hagyva hátra, akik láthatóan még az előttük fekvő papírok olvasásával is küzdenek. A régi sztálinisták látványosan tértek vissza. A hírek és a politikai aktualitások (a Híradó és A Hét - KJE) új felelősét, Pálfy Istvánt egyik kollégája ’mind tehetségében, mind formátumában törpeként’ írta le. Az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetsége, amely általánosságban is gyanakvó Pozsgay demokratizmusának hitelességét illetően, tegnap üdvözölte lemondását. Kis János, a párt vezetője azt mondta: ’A TV vezetésének feloszlatását is látni szeretnénk, radikális váltással az elnökség összetételében, az eddig történt személyi döntések megsemmisítésével.’ Az irónia abból fakad, hogy Aczél, ha bárkihez is, hát a szocialistákhoz állt közelebb, és nem az ellenzékhez. Úgy tűnik, Aczél fejét a Magyar Demokrata Fórum követelte - Magyarország egyetlen vezető ellenzéki ereje, amely hajlandóságot mutat a szocialistákkal való hatalommegosztásra a választások után. ’Az új TV-s kuratórium a szocialisták, a Fórum és a néppártiak [? - KJE] paktumának elbocsájtott emberek voltak (a leépítésekkel igyekeztek a feldarabolt részeket „hatékonyabbá”, azaz piaci szempontból értékesebbé tenni). Ennek tudatában jogosan merül fel a kérdés: vajon az amerikai és nyugat-európai befektetői csoportok milyen mértékben tudták/merték volna mindezt hazánkban alkalmazni. (A magam részéről nem zárom ki, hogy működésük mikéntjét/volumenét a térség stabilitását féltő washingtoni kormányzat - legalábbis egy bizonyos mérték felett - korlátozta volna.) 119
