Kahler Frigyes: Az anyagi kárpótlás és a rendszerváltás, avagy társadalmi várakozás és valóság a vagyoni kárpótlás területén (forrásgyűjteménnyel) - RETÖRKI könyvek 21. (Lakitelek, 2017)
II. fejezet
II. fejezet A kormányprogram agrárpolitikai vonatkozásai egyértelművé tették, hogy az MDF agrárpolitikája a magántulajdonosi gazdaságokat tekinti a mezőgazdaság gerincének, jelesül azokat a családi gazdaságokat, ahol a magántulajdonos természetes személy a föld használója. Az agrárprogram elismerte a valódi (nem kolhoz típusú) szövetkezetek létjogosultságát, valamint - csekély kivételként - az állami földtulajdon létezését. Antall József nem hagyott kétséget a felől sem, hogy az agárpolitika nem lehet kizárólag koalíciós partnerének az FKGP-nek a „hitbizománya”, hanem „a kormány agrárprogramja éppen ezért nem egy párt, hanem a koalíció pártjainak egységes programja legyen”. Korábban utaltunk rá, hogy az MDF földkárpótlási elképzelései úgyany- nyira távolt álltak az FKGP reprivatizációs terveitől, hogy azokat sem Antall József, sem az MDF meghatározó politikusai lehetetlennek ítélték, és politikai célszerűséget sem láttak benne. Korábban utaltunk már Sepsey Tamás megfogalmazására,15 „a kárpótlás ugyanis nemcsak a jogállamiság követelményeit kívánta kielégíteni, hanem a jóvátételt egyben az állami tulajdon magánkézbe adása egyik eszközének is tekintette”. A folyamat kiteljesedésével azután egyre inkább a magánosítás eszközének rendeltetett alá a kárpótlás, és sokkal kevésbé lett „a jogállamiság követelményeit... kielégítő” folyamat. A kormányprogram idején azonban ez a hangsúlyeltolódás még korántsem domborodott ki, hiszen a kisgazda képviselők szavazataira a kormány megalakulásához és működéséhez szükség volt. A kormányprogram meghirdetése idején érvényben volt törvények szerint a magánszemélyek földszerzési lehetősége (ún. spontán privatizáció) már törvényes volt. A gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint a gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról rendelkező lehet szerezni. A mezőgazdasági termelés stabilitása megköveteli, hogy a tagság igényei szerint működő szövetkezeteket megerősítsék. A közlekedési és hírközlési infrastruktúra helyzete súlyos ellátási zavarokkal fenyeget. A szolgáltatás elégtelen, regionálisan nagy különbségek vannak, a meglevő eszközök elhasználódtak, a technikai színvonal elavult. Az állami jelenlét továbbra is elengedhetetlen a magas tőkeigényes közlekedési-hírközlési hálózatokban, illetőleg azokon a területeken, ahol nem az árak, hanem a tarifapolitika érvényesül. Elengedhetetlen a rendelkezésre álló források hatékonyabb működtetése, a felesleges szervezetek megszüntetése és a szükség szerinti fokozatos privatizálás.” 15 Sepsey Tamás: A kárpótlás rövid története. In: Janus-arcú rendszerváltozás. Bp., 1998, Kairosz Kiadó, 326-358. 57
