Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013
III. melléklet Dokumentumok részét. Befejeztük a Borsodi Ércelőkészítő Mű energiaracionalizálást célzó rekonstrukcióját, és ez, valamint az LKM ötvözött acélgyártására épülő szovjet barter üzlet ez év második felére beindult programja lehetővé tesz számunkra a nyersvasgyártásnál jelentős koksz megtakarítást, és egyéb gazdasági előnyök biztosítását. A második félév során végrehajtott munkaidő kímélő és költségcsökkentő intézkedéseink éves szinten több mint 300 fő munkaidő alapjának a megtakarítását jelenti, ami a termelékenységet 3%-kal növeli, a költségeket pedig saját erőből kb. 200 MFt-tal csökkenti. A szükségletnek megfelelő mennyiségben és az eddigieknél magasabb minőségi követelményeket kielégítve, 98%-os rendelésteljesítés mellett szállítottuk termékeinket a hazai feldolgozóiparnak. Mindkét irányba teljesítjük export terveinket is. A vállalati bérszínvonal a lehetőségek keretein belül, a tervnek megfelelően 4%-kal javul 1986-ban. Legfontosabbnak azonban azt tartjuk, - és ezért Kormányunknak is hálásak vagyunk - hogy egyre világosabban látják, és mind többen vállalják a diósgyőri nagyüzem dolgozói közül a kibontakozás útját, bár tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem elsősorban apró belső „reformokkal”, hanem további radikális műszaki, szervezési változásokkal, a tizenhatezer munkatársunkat személyükben is közvetlenül érintő kemény, következetes intézkedésekkel érhető el. Az elért kedvező irányú változások gyorsabbak és még eredményesebbek is lehetnének, ha ezt a gazdasági és társadalmi körülményeink még jobban serkentenék, támogatnák és elismernék, a saját vállalati munkánkkal pedig hatékonyabban biztosítanánk a gazdálkodási-, műszaki-, szervezési tartalékaink felhasználását, kevésbé pazarolnánk társadalmi és vállalati méretekben értékeinket. Az MSzMP Központi Bizottsága és az Országgyűlés legutóbbi határozatai, az ipari miniszter elvtárssal kötött „Megállapodás”-unk megerősítik a Lenin Kohászati Művek stratégiai törekvéseit ás kedvezőbb politikai feltételeket biztosítanak megvalósítása folytatásához. E dokumentumok szellemében, elsősorban saját lehetőségünkre támaszkodva, sok-sok gonddal, de céljaink realitásában, erőinkben, képességeinkben bízva, optimizmussal, újabb kezdeményezésekkel kezdjük el az új - remélhetőleg az 1986-nál még eredményesebb - évet. 175