Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
II. melléklet: Ahogy az érintettek látták
A rendszerváltás hatása a magyar iparra... volt megoldás. A megfelelő közhangulat fenntartása érdekében mindenkinek több millió forintos végkielégítést adtak. Aki vállalta, az új szakmát tanulhatott, kiemelt munkanélküli segélyt, vagy korkedvezményes nyugdíjat kaphatott, így ellátatlanul nagyon kevesen maradtak a bányák által foglalkoztatott mintegy 1000 főből. Két-három év múlva azonban a kedvezmények elfogytak és sokak számára jött a munkanélküliség, a szegénység és a kilátástalanság. Számos bányász családnak, ahhoz, hogy munkát kapjon, az ország más vidékére, esetleg külföldre kellett mennie. Szőke András 50 éves, az Ózd környéki szénbányákban dolgozott. Jelenleg biztonsági őr Hubai Imre 57 éves bányamérnök. Farkaslyuk és Putnok szénbányáiban dolgozott Várnái Gábor és Farkas Tibor az emberek egymáshoz való viszonyának romlásáról mondott példákat. Elmondták, hogy a rendszerváltás előtt nagy volt a közösség összetartása, az egymás iránti kellő tisztelet, a kölcsönös segítségnyújtási készség a város lakossága között. A cigány emberek probléma nélkül beilleszkedtek a város, a gyár közösségébe. A rendszerváltás után ez sajnos ellenkezőjére változott. A kialakuló nagyarányú munkanélküliség erkölcsi és fizikai romlással is Farkas Tibor együtt járt. 58 éves, ózdi Sokan kénytelenek voltak cigányzenész megválni az otthonuktól. A megfelelő szakmával rendelkezők, elsősorban a fiatalok, külföldre, főleg Kanadába mentek. Váradi Gábor ehhez még személyes sérelmét is hozzátette. Mint egykori hengerész, már 1987-től tapasztalhatta a gyárvezetés erőltetett visszafejlődési szándékát, a leépítések számára azzal is jártak, Váradi Gábor 57 éves ózdi hengerész szakember volt, jelenleg közmunkás, amatőr festő 124
