Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
I. melléklet: Vezetői portrék
I. melléklet Vezetői portrék elkeseredésében így fakadt ki: „Ötven éves korára, vagyona és egészsége feláldozása után ide jutott.” Fazola Henrik - a fennmaradt emlékek, dokumentumok alapján - a bányász és vasas szakmához nélkülözhetetlen kemény, célratörő, német mentalitású gyáriparos ember volt. Törekvéseiben megelőzte korát, az ipari forradalom helyi hírnöke lett. Mint ilyen személy, nem illeszkedhetett a kor elavult társadalmi elitjébe. (Feljegyezték, hogy az évente tartott megyebálra sem kapott meghívót.) Mint a művészetek iránt is fogékony lelkületű ember, nehezen viselte ezt a kirekesztettséget, a mind gátlástalanabb támadásokat. Egy idő után hitét, küzdőképességét elvesztve, fizikailag is összeroppant, kénytelen volt feladni a további harcát. Eredeti elképzelését halála után 20-30 évvel fia, Fazola Frigyes vitte sikerre. Frigyes irányításával az 1810-es évek elején megépült új helyén (Újmassán) a korszerű faszenes nagyolvasztó, a víztárolást biztosító Hámori tó, és felvirágzott a diósgyőri vasművesség. Fazola Henrik 1779 áprilisában, 49 évesen hunyt el, Hámor községben, hamvai jeltelen sírban nyugszanak. Mint ahogy élete második felében, úgy halála után is méltatlanul mellőzött sorsban részesült a bécsi és a helyi elöljáróságoktól. Szakmai utódai 2005-ben felesége sírja mellett, közadakozással állítottak kovácsoltvas síremléket tiszteletükjeiéül.
