Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
7. Társadalmi hatások
7. Társadalmi hatások • Az itt maradt családokból is legalább egy-egy fő külföldön dolgozik, gyakran alacsony presztízsű munkaterületen, a hazatérés reális reménye nélkül. • Sok helybéli lakos az időközben ide települt multinacionális vállalatok egységeiben szinte bérrabszolgaként kénytelen dolgozni, teljesen automatizált, robotizált, keményen normázott szalagrendszerek mellett. • A termelő fizikai munka, a kreatív műszaki tevékenység társadalmi presztízse perifériára szorult. A hagyományos szakmai büszkeség, a munkás szolidaritás az elmúlt 25 év alatt gyakorlatilag felmorzsolódott. • A szakiskolák egy része megszűnt, a gazdaság területére történő szakképzés minden szinten elégtelenné vált. • Nagyfokú az emberek körében az apátia, sokan szenvednek különböző lelki betegségekben. • A város élhetőségi mutatói, gazdaságának versenyképessége országosan és az EU szintjén egyaránt az utolsók között helyezkedik el. A kialakult helyzet miatti társadalmi felháborodást, a képviseletüket ellátó szakszervezetek vezetésével, először az 1992. június 4.-i békés felvonulással fejezték ki a miskolci munkások. Az eseményről az Eszak-Magyarország című napilap 1992. június 5-én a következőket írta: „A diósgyőri kohász legutóbb a rendszerváltás előtt valamelyik május elsején vonult az utcára. Akkor az a tábla volt a vállán, amely azt hirdette fennen: Egy a cél, jobb acél! Tegnap legalább tízezer munkás menetelt végig Miskolcon. Ilyen táblákat vittek: „Antall úr, (m)enni kéne!” „Munkát akarunk, nem alamizsnát!” „Fizetés kell, nem segély!” „Fejlett gazdaság nincs kohászat nélkül!” „Eddig minden kormányt túléltünk!” A munkásság gyára, munkahelye, megélhetése érdekében lépett tegnap az utcára. A demonstráció végén petíciót adtak át a megyeházán dr. Gyulai Gábornak, a Megyei Kormánybiztosi Hivatal vezetőjének, címzetes államtitkárnak. ” 99
