Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában - RETÖRKI könyvek 19. (Lakitelek, 2017)
Bevezetés
A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában szági örökségét, azonban az MSZDP és az MSZP eltérő lehetőségekkel és esélyekkel indult a harcba, hogy a magyar politikai spektrum baloldalán a domináns helyet betölthesse. Mi jelenleg az MSZDP 1988 utáni történetével kívánunk foglalkozni, és szeretnénk megismerni, megérteni azokat az okokat, amelyek a kollapszushoz vezettek. Mert hát arra mindenki emlékszik, hogy komoly botrányok voltak a szocdemek körül. Minden napilap és hetilap tele volt a Petrasovits Annáék körül zajló éppen aktuális politikai zűrökkel. A kérdésünk mindenekelőtt az, hogy ki volt ezért a felelős? Hiszen lehet mondani, hogy a politikához Magyarországon 1989-ben még senki nem értett, nem csak a szociáldemokraták voltak tapasztalatlanok; mindenki a saját útját kereste a hirtelen demokratikussá váló közélet kanyargós útjain. Kitört nálunk tehát a demokrácia, de azért olyan szaftos cirkuszok, mint a Dohány utcai MSZDP-székházban, sehol sem voltak. Sokan Petrasovits Annát hibáztatták a káoszért, no de hát botrányok már akkor is voltak, amikor Petrasovits még nem is ült az elnöki székben, sőt senki nem ismerte a nevét az országban, legfeljebb az egyetemi hallgatók a közgázon. Vagy esetleg az öreg szociáldemokraták, akiknek egy része az előtte eltelt évtizedeket nyugati emigrációban töltötték és talán fogalmuk sem volt a nagy magyar valóságról, ők nem tudtak egymással kiegyezni? Érdekes kérdés az is, hogy valóban igaz-e az, hogy az MSZP szervezetten „téglákat küldött” az alakuló Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, hogy belső ellentétek szításával és sorozatos válságok kirobbantásával szétverjék a hasonló ideológiai vonalon politizálni kívánó politikai mozgalmat. Takács Imre bácsi vajon megalapozottan nevezte-e „Marosán-fiókáknak” a párt egyes tagjait vagy ez csupán egy összeesküvés-elmélet, és nem jelez mást, mint a párton belüli egymásra mutogatást és bűnbakkeresést, hogy vajon miért zeng megint a fennhangú ordítozástól a pártszékház. A bomlasztásra vonatkozó vádat persze a szocialisták mindig is visz- szautasították, és a korabeli sajtóban megjelent interjúk is csak homályosan mernek utalni erre; mi több, annak idején ezen homályos utalások egy része az átlag újságolvasónak nem is lehetett egyértelmű. Mai szemmel olvasva az akkori sajtóanyagokat azonban nyilvánvaló, hogy a szociáldemokraták, illetve más közéleti szereplők is azt feltételezték, hogy az MSZMP jogutódjaként megalakult Magyar Szocialista Párt nem tűrt meg másik, magát szociáldemokratának valló pártot a magyar politikai spektrumon, és tudatosan szervezte ellenfelének ellehetetlenítését. 8