Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában - RETÖRKI könyvek 19. (Lakitelek, 2017)
A sajtó - Ideológia és imázs
Ideológia és imázs 7. kép - Az MSZDP programnyilatkozata 1989 márciusában a Figyelő című folyóiratban A Magyarországi Szociáldemokrata Párt programnyilatkozata* 1989. március 1. I. Mit akar a Magyarországi Szociáldemokrata Párt? — Jóléti társadalmat, többpártrendszerre épülő parlamenti demokráciát, jogállamot. — Magyarország felzárkózását az európai fejlődés fő vonalához. — Az emberi jogok szabad, korlátozás nélküli érvényesülését. — A társadalom minden tagja számára az önmegvalósítás lehetőségét. — Az ifjúságnak az otthonteremtés lehetőségét. — A nyugdíjasoknak nyugdíjuk értékállandóságát, a tisztes, boldog öregkor lehetőségét. — A katonai tömbök felszámolását, hazánk tényleges szuverenitását és semlegességét. II. Mit kell tennünk a gazdaságban céljaink eléréséért? A szociáldemokrácia alapelve az emberi méltóság és a gazdasági hatékonyság összekapcsolása. Ennek eléréséhez: 1. Megvalósítjuk a tulajdonviszonyok radikális reformját és erősítjük a dolgozók tulajdonosi szemléletét. 2. Olyan vegyes gazdaságot szorgalmazunk, amely a vállalkozás szabadságán és a piac elsődlegességén alapul. A piac tökéletlenségeinek kiküszöbölését és a szociális biztonság megteremtését azonban az állam feladatának, egyben kötelességének tartjuk. 3. Meg kell állítanunk a lakosság elszegényedését társadalmi szolidaritással és szociális demokráciával. 4. Küzdünk a szakmai hagyományok megőrzéséért, a mesterség tekintélyéért. 5. Támogatjuk a dolgozók gazdasági és szociális érdekvédelmét szolgáló független, erős szakmai szakszervezetek létrehozását. 6. Szorgalmazzuk, hogy a vállalatok döntéseibe a dolgozók választott képviselőik útján szólhassanak bele. 7. Küzdünk a szövetkezés szabadságáért és a szövetkezeti (különösen a mezőgazdasági termelőszövetkezeti) tagok akaratának érvényesüléséért. 8. Küzdünk a méltányos közteherviselésért és az igazságos adórendszerért. 9. Meggyőződésünk, hogy a munka hatékonysága érdekében az üzemekben és közhivatalokban nincs helye politikai pártok szervezeteinek. ÍO. Küzdünk a környezet szennyezése ellen, a természet megóvásáért, és a környezetkímélő ipari szerkezet megvalósításáért. III. Feladataink társadalmi céljaink eléréséért: l. Küzdünk a társadalom egészét átható kor* Országos vitára bocsátva rupció ellen, harcot hirdetünk az erkölcsi megújulásért, helyreállítjuk a család tekintélyét. 2. Elutasítjuk bármely szervezet vagy réteg egyeduralomra törekvését. 3. Küzdünk a vallási, faji (etnikai), nemzeti alapon történő, vagy nemek közötti bármely hátrányos megkülönböztetés ellen. 4. Célunk, hogy a fegyveres testületek hivatásos állománya, a bírák és az ügyészek ne legyenek politikai párt tagjai, és a pártoknak se legyen fegyveres szervezete. 5. Őrizzük nemzeti hagyományainkat, melyek erőt és tartós mércét adhatnak társadalmunknak az anarchia elkerüléséhez és a válságból való kilábaláshoz. 6. Küzdünk a törvény előtti egyenlőségért, a világos jogrendszerért, a kiismerhető és érthető jogszabályokért, betartásukért. 7. Küzdünk a szétzüllesztett oktatási rendszer helyreállításáért; népünk kulturális szintjének emeléséért, a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsüléséért. 8. Harcolunk népünk egészségének további romlása ellen, a mindenkire kiterjedő ténylegesen ingyenes egészségügyi alapellátásért, emellett a szabad orvosválasztás lehetőségéért és az egészségügyben uralkodó megalázó állapotok megszüntetéséért. 9. Valljuk: az információterjesztés, a televízió, a rádió és a nyomtatott sajtó nem lehet egyetlen párt monopóliuma. A kultúra és a művészet nemcsak áru, értékeik támogatása és terjesztése elsősorban az állam feladata. Hiszünk a kimondott őszinte szó erejében. ÍO. Küzdünk a határainkon túl élő magyarság érdekeiért, a közép-európai népek kölcsönös megértéséért, értékeik megőrzéséért; szolidárisak vagyunk az elnyomott népekkel. IV. Milyen párt lesz az MSZDP? Pártunk nem lesz erőszakolt egység, hanem a szellemi szabadság otthona, különböző gondolkodásmódú emberek politikai közössége. Döntéseinket szabad és nyílt vita alapján hozzuk meg. Pártunk tiszteletben tartja az emberek lelkiismereti szabadságát. Közösségünk az alapvető szociáldemokrata értékekre — a szabadságra, az igazságosságra, az esélyegyenlőségre törekvésre, a szolidaritásra és a türelemre — épül. V. Kiket várunk sorainkba? Mindenkit, aki erkölcsi, humánus, politikai meggyőződésből velünk kíván küzdeni programunk megvalósításáért: az emberi szabadságért, a parlamenti demokráciáért, a dolgozók jólétéért, nemzetünk szuverenitásáért és felemeléséért. Mindazokat, akik velünk együtt vallják, hogy visszatérésünkre Európába az egyetlen lehetőség: a szociáldemokrácia. 33