Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
írók az írószövetség történetéről (1945-57) kérnék. Azzal kezdeném, hogy én mindig szerettem volna történész lenni, ez csak részben sikerült, mert az ember nemcsak alakítja saját sorsát, hanem sodródik is. Fekete Gyula barátommal ellentétben én majdnem mindenütt ott voltam, 1953-tól ’57 elejéig. Még a Petőfi Körökön is, sőt, a Petőfi Kör vezetőségi ülésein is, mint a DISZ budapesti bizottsági munkatársa, aki nem felelt a Petőfi Körért, de foglalkozott az egyetemi hallgatókkal, és ezért a vezetőségi üléseken is részt vehettem. Ott voltam jó néhány, sok diákgyűlésen, azokon is, amikor már a vitához semmi közük nem volt, amikor felkorbácsoló, az agyakat ködösítő, és nem léleknemesítő indulatok mozgatták ezeket a gyűléseket. Azon is, amikor eldöntötték, hogy két hét múlva szerveznek tüntetést, és azon is, amikor úgy döntöttek: egy nap múlva, hogy már holnap tüntetnek. No, ezt csak azért mondom, hogy végighallgatva Erdei Sándor beszámolója fölolvasását, az jutott eszembe, hogy ó!, szent naivitás! Ahogy én láttam, és ami a történelem! De nem az a történelem! Különösen december 28-án így írni, amikor el kellett volna olvasni legalább egy másik dokumentumot is. Nem azt mondom, hogy elfogadni, legalább elolvasni egy másik dokumentumot, ami december 5-én született. Azért ennyi kötelezettsége, elnézést, még egy írónak is van. Ennyire távol tartani magát egy másik dokumentumtól, egy másik történelmi szemlélettől - azért ez túl sok! Én végighallgattam az előző megbeszélés hangszalagját, azért, mivelhogy vidéki lettem. Ezért engedjék meg, hogy pár szóval azért alulról kezdjem, 1953-tól. Ezeken a megbeszéléseken is van elég sok egyoldalúság, és inkább hangulati elem. Történelmet, vagy történetet írni így nem lehet! így bizonyos hangulatot lehet kialakítani, ami aztán befolyásolja az ember cselekedeteit, nem biztos, hogy mindig helyes irányba és jó irányba. Például elhangzott a múltkori összejövetelen, azt mondták, hogy már 1953-tól a revizionizmus tört előre. A Magyar Szocialista Munkáspárt az 1953. júniusi határozatot teljes egészében vállalja. Teljes egészében! Van benne egy fél mondat, amit nem biztos, hogy vállalna, talán ezért is nem teszi közzé, mert zavart okozna bizonyos faji kérdésben. De teljes egészében vállalja, s egyszer sem hangzott el az ’53. júniusi központi vezetőségi határozatban az, ami mára a revízió irányát hordozza magában. Sőt, még azt sem mondjuk, hogy az ’53. június 11-én tartott aktívaülésen Nagy Imre már egy revizionista programot hirdetett meg. Aki azt mondaná, annak nincs igaza. Sőt, azt is elmondjuk, hogy Nagy Imre nagyon szimpatikusán képviselte a június 4-i kormányprogramban a júniusi központi vezetőségi határozatot. Azt már csak a jelenlévők és a történelmi hűség kedvéért tenném hozzá, hogy ő belecseppent abba, 198
