Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
írók az írószövetség történetéről (1945-57) mint más valakinek, akinek agyonlőtték valahol valakijét, meghalt valakije. Mindenki, aki igazolni tudta, hogy elesett a hozzátartozója, bejött és megkapta rögtön az ötszáz forintos gyorssegélyt. Kérem szépen, ez pénteken volt kint, délelőtt. Délután külön be kellett szedni, mert nem volt már hely a ládában, és'szombaton délelőtt volt kint, tehát három fél napig volt kint ez a láda, és úgy jött össze a pénz, ami összejött. November 4-e után is mindenféle módon volt élet, ilyen-olyan élet volt a Szövetségben. De megint csak azt kell mondjam, hogy még mindig előre látszott a történelem akkor is. Tehát még sok minden nem dőlt el, hogy most merre is alakul, és hogyan is alakul. Azokban az időkben kellett úgy gondolkodni, hogy hát akármi lesz, de egy biztos, hogy - így fejezzem ki magamat, akár idézőjelben - helyt kell állni, hogy jelen kell lenni, és befolyásolni kell az események menetét. És méghozzá olyan irányba befolyásolni, hogy ez jó, a szocializmus érdekében való legyen. Egy pillanatig az, aki azt mondja, hogy nem volt jelen ellenforradalmi erő, az hazudik. Ez meggyőződésem. Magából a szituációból is az következik, hogy minden erő jelen volt. Ebben a korban minden erő jelen volt. Tehát most gondoljuk el a következő helyzetet: ugye, amikor kirobbant október 23-án, de már tulajdonképpen az előtte való momentek is idetartoznak, mint a XX. kongresszus határozatai, hogy idáig nem volt, hát olyan még nem volt, hogy a Szovjetunióban valamit letettek az asztalra, hogy azt itt elkezdik húzni-vonni, és nem lesz belőle semmi a végén. Ilyen még nem volt azelőtt! Egyszerűen a párttagokat feldühítette, felbőszítette, hogy mi ez?! Ez valami új dolog? Ha eddig a szovjet párt hozott egy határozatot, azért valamiképpen a többieket is illette, hát akkor az első dolog volt, hogy na, lássuk csak, mi dolgunk evvel?! És itt pedig az történt, hogy láthatóan egy hamu- kálás, elsinkofálása az ügynek, és azok pedig szilárdan őrzik a pozícióikat a párton belül, akik nyilvánvalóan az egész addigi eseményekért elsősorban és mindenekelőtt felelősek. És akkor így alakult ki egy furcsa állapot, ebben a visszatartottságban, és amelyik visszatartottság feszültséget hozott magával. Tulajdonképpen szerintem Mindszenty is a XX. kongresszus határozatainak a végrehajtásáért izgult. Legalábbis a tekintetben, hogy menjenek azok onnan, Rákosiék! Ebben biztos, hogy Mindszenty tői kezdve, vagy Mindszenty tői, igenis, még jobbra is voltak emberek, meggyőződésem. Mert ő mégiscsak egy kulturált főpap volt. De biztos, hogy voltak olyanok, akiket a düh, akiket a sérelmek, akiket a nem tudom, mi, elszenvedett pofon, vagy intemálótábor, vagy egyéb, mind - magyarán -, emberi tartásukból is kivetkőztettek, voltak ilyenek. Tehát volt egy cél ebben a furcsa népfrontban, amelyiknek az egyik 194
