Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)
Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000
1998 mostani küldöttközgyűlés módosította az alapszabályzatot és megvitatta a jövőbeli teendőket. A sokat vitatott alapszabályzati pontot az elnök és az elnökhelyettes ellenjegyzését illetően pontosan meghatározott hatáskörök váltották fel. Az MVSZ tagjai ötvenkét országban élnek, az egyéni tagok és a tagszervezetek révén számuk meghaladja az egymillió főt. Idén az MVSZ megszervezte a magyar professzorok első világtalálkozóját, társszervezője volt a magyar polgár- mesterek világtalálkozójának, augusztusban rendezte meg a külhoni magyar sportcsillagok világvetélkedőjét. A neves sportolók felhívással fordultak hozzánk, kezdeményezzük az összmagyar sportjátékok négyévenkénti megrendezését. A küldöttközgyűlés felkarolta a javaslatot, és ez irányban felhívást intézett a MOB-hoz, a magyar kormányhoz és a különböző magyar sport-szakszövetségekhez. Tőkés László püspök javasolta: 2000-ben, a magyar államalapítás évfordulóján, minden magyar, bárhol is éljen a Földön, látogasson haza szülőföldjére. A küldöttközgyűlés határozott a Bolyai Internet Egyetem nemzetközi tanácsának létrehozásáról, olyan célból, hogy az kezdeményezze egy Internet egyetem megvalósítását. Az MVSZ közgyűlése tiltakozott a magyar nemzetiségű fiataloknak a koszovói harcokba való bevetése ellen, és üdvözölte a háborúban lerombolt Szentlászló község újjáépítésére fogant össznemzeti mozgalmat. Megerősítette az MVSZ választmányának áprilisi állásfoglalását, hogy az anyaország határain kívül élő valamennyi magyarnak teremtsék meg a lehetőséget a Magyar Köztársaság jogrendjébe való beépítésre. A küldöttközgyűlés kinyilatkozta, hogy a csángókat a magyar nemzet részének tekinti, nemzetközi konferenciát hív össze a csángókérdés kezelésére, és a Szentszékhez fordul a magyar nyelvű misézésük engedélyezése ügyében. Az elnökség ugyanakkor megerősítette a csereháti erőszakos fellépés elleni állásfoglalást, és megbízta a szövetség elnökségét, hogy folyamodjon minden nemzetközi fórumon támogatásért az erdélyi magyar közösség tudományos és felsőoktatási fellegvárának, a Bolyai Egyetem visszaállításának érdekében. 395