Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

1994 október 21-22. 400 fő részvételével, az MTA Nagytermében kezdte meg munkáját a Magyarok Világszövetsége küldöttközgyűlése, amelyre a világ 27 országából 236 szavazati és tanácskozá­si joggal rendelkező küldött érkezett. Csoóri Sándor elnök A tűnődés szabadsága c. nagyhatású megnyitó előadása után Sütő András, az MVSZ tiszteletbeli elnöke kitért arra, hogy nem szabad megkerülni a határon túli magyar szer­vezetek belső feszültségeit, meg kell vitatni az autonómia- törekvéseket is gátló ellentéteket, és kísérletet kell tenni ezek megoldására. A közgyűlésen megjelent Horn Gyula miniszterelnök, aki beszédében hangsúlyozta: Egy pillana­tig sem hagyjuk cserben a határokon túl élő magyarságot. Hozzátette, hogy a Duna Televíziót nem akarja megszün­tetni a kormány. Tabajdi Csaba politikai államtitkár azon a véleményen volt, hogy a határon túli magyar kisebbségek képviseletében folyamatosnak kell lennie a kormánypoli­tikának, ez a terület nem lehet pártharcok színtere. Tőkés László püspök Magyarország határain túlmutató nemzet­politikáért szállt síkra. október 22. A küldöttközgyűlés a Semmelweis utcai MVSZ székház­ban (Magyarok Háza) folytatódott. Tabajdi Csaba állam­titkár hangsúlyozta, hogy a mindenkori magyar kormány felelős a határon kívül élőkért, és a szomszéd országokkal való viszony normalizálása azt jelenti, nem egyeznek meg a nemzeti kisebbségek feje fölött. Egyetért Csoóri Sándorral: Nekünk trianonokat kellett elviselnünk, a szomszédainknak csupán a demokráciát kellene elviselniük. Vitát váltott ki az államtitkárnak az a megállapítása, hogy a magyar költség- vetés 0,62 százalékát fordítják a határon túliak megsegíté­sére, és ezt tudatosítani kell az adófizetők körében. Egyes hozzászólók szerint ennek tízszerese is kevés lenne. Király Károly arra figyelmeztetett, hogy az alapszerződés ne kelt­se a megalázkodás érzetét, mert az gerjeszti az étvágyat. Erre ural, hogy a román parlamentben többször elhangzik: a Dnyesztertől a Tiszáig terjednek - képletesen - az ország határai. Király Károly a magyar bank létrehozását sürget­te. Benkő Samu, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke a 211

Next

/
Oldalképek
Tartalom