Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja rek öntudatosodásának, vagy egyszerűen az értelmes időtöltésnek az eszköze lehet. A Művelődéspolitikai Irányelvek kimondták, hogy a párt nem kívánja az irodalomtól az aktuális politikai célok szolgálatát, a jó irodalom és a jó politika stratégiai célja viszont egybeesik. Ennek az elvnek a kinyilvánítása, sőt alkalmazása felszabadító tett volt az irodalmi fejlődés szempontjából, felszabadította az alkotást a külső kényszertől, és az író saját elhatározásából, a maga módján foglalkozhatott és foglalkozhat a társadalom, a világ, az ember problémáival. Irodalmunk harminc éves fejlődése azt bizonyítja, hogy az egyes írók és irányzatok funkcióikat különbözőképpen fogták fel és tényleges eszmei és esztétikai pluralitás alakult ki. Nem az én feladatom elemezni az irodalmi fejlődés különböző szakaszait, és az sem, hogy az értékeket felmutassam, de magából az irodalmi termésből, annak elemzéséből le lehet vonni azt a következtetést, úgy hiszem, hogy a művelődéspolitika érvényesítette a tolerancia elvét, s az elmúlt években az irányzati korlátok nem akadályozták a sokféleség kibontakozását és a kísérletezést. Az irodalmi termést ebben az új helyzetben éles társadalombírálat jellemezte, főleg a dokumentarizmus műfajaiban és a mindennapok életének ábrázolásában s ezt a politika bátorította; honorálta az olvasóközönség és a művelődéspolitika is. Előtérbe került az ember magánéletének sokoldalú elemzése, ami üdvözlendő jelenség, hiszen a teljes ember problematikája áll az irodalom, de hozzáteszem a politika és a közönség érdeklődésének homlokterében is. Ezzel is összefüggésben figyelemre méltó újdonságokkal jelentkezett az intellektuális széppróza. Fokozott figyelem irányult a határainkon túli - közelebbi vagy távolabbi - magyar irodalomra, és ilymódon ez az irodalom is bekapcsolódott a magyar irodalmi élet áramköreibe. Egyszerre erősödött - uralkodó helyzetet vívott ki magának - a társadalomkritika és a humanista értékek teljesebb képviselete az irodalomban. Ugyanakkor egyes művekben hajlamosság van a negativizmusra, a neonatura- lizmusra, a privatizálásra, s nem ritkák az öncélúnak tűnő formai-nyelvi kísérletek sem. Sajnos a kritika a fejlődés tendenciáit nem értelmezi vagy egy olyan szemlélet alapján teszi, amely nem emeli ki az igaz értékeket, eszmeellenségével és impresszionizmusával növeli a zavart, elbizonytalanítja a művelődéspolitikát és a közönséget. 3. Ha az irodalom helyzetéről beszélünk, helytelen volna megfeledkezni a befogadásról. Az olvasásszociológia megállapította, hogy 1978 és 1985 92
