Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Részletek az írószövetség elnökségi üléseinek jegyzőkönyveiből (1987. január 14.; február 4.; március 25.)
A másik Magyarország hangja Cseres Tibor (elnök): Én is megkaptam! De ne menjünk bele ebbe a vitába! Fekete Gyula (alelnök): Majd megmutatom az ülés után! Veress Miklós (főtitkár): Én másképp számoltam! (Zaj és ellentmondások.) Bárány Tamás: Ez régi ügy, novemberi ügy! Fekete Gyula (alelnök): Hadd mondjam el még azt, hogy Csurka és Mészöly tényleg rajta volt a pártlistán, sőt nekem Knopp András meg is mondta, amikor nála voltam mint a jelölőbizottság elnöke, hogy a párt nem folytatja azt a gyakorlatot, hogy beleszóljon abba, kiket javasoljunk; ez tehát teljesen a mi dolgunk. Akkor arra kértem, hogy legalább neveket vagy ötleteket adjanak. Azt mondta, hogy nem; ezt teljesen ránk bízza. Csak egy dologba avatkozott bele, mint nekem mondta: Ők úgy határoztak, hogy nem szólnak bele a dolgokba, de Csoórit, Csurkát és Mészölyt ne húzzuk ki. (Zaj és közbeszólások) ... Én tudniillik azért látom azt, hogy ez egy elhatározott koncepció egy évre visszamenőleg, és a menetrend folytatódik. A menetrend egyik állomásának tekintem a Köpeczi cikket is. Mi próbálkoztunk a kompromisszummal, megpróbáltunk egyezkedni, de mindig visszautasítottak minden olyan egyezkedési próbálkozást, amellyel ezekben a kérdésekben valamilyen konszenzust akartunk teremteni. Ez az igazság. Nekem ez volt a tapasztalatom az elmúlt egy év folyamán. Egy éve merevedett meg ennyire a politika, hogy mindent visszautasít, és ez a helyzet még e pillanatban is. Ameddig fenntartják ezt a menetrendet, addig kevés esélyünk lehet. Ez nyilvánvaló, de még így is meg kell próbálni a dolgot. Cseres Tibor (elnök): Ezen javítani kell, hogy tovább menjenek a dolgok. 354