Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
Válogatás a sajtóvisszhangból fognak verset elemezni. E fals szerepcserének a levét maga az irodalom issza meg”, s főként „irodalmunk népi-nemzeti sorskérdéseket felvállaló grandiózus vonulata látja kárát”. S ahogyan - lehet, vitatható, de vitaképes - álláspontját Czine Mihály kifejtette, hogyan kellene íróknak és politikusoknak kigombolni „ama Deák Ferenc-i rosszul gombolt mellényt, s újra begombolni, hibátlanul, rendesen”. Sőt, voltak olyanok, akik azt képzelték, irodalmi kérdésekről is lehet szólni az írószövetség közgyűlésén, Telegdi Polgár István például - Bárány Tamás és Hubay Miklós más alkalomból elhangzott véleményével vitatkozva - azt fejtette ki, mennyire nem helyes, ha a hazai irodalmi értékekre ráburjánzó bel- és külföldi ponyva mellé helyezik a külföldi remekírók műfordításait is, mint veszélyes konkurenciát. „Úgy fest hát a dolog - zárta gondolatmenetét -, hogy a fordító szégyenkezhet, ha nagy példányszámban adják ki fordítását, mert hiszen, ugye, elnyomta a hazai irodalmat, és szégyenkezhet akkor is, igen, szégyenkezve és dühösen rághatja az öklét, ha a terjesztő nem mindig pontos felmérése és kalkulációja miatt nem láthatja nyomtatásban keserves munkája eredményét.” Az effajta felszólalások azonban - szemben a csődinváziókat előadó „stílusgyakorlatok” után feldübörgő ovációkkal, ütemes tapsokkal - legjobb esetben is udvarias közönybe fulladtak. Legjobb esetben, mert voltak rosszabb esetek is. Sík Csaba irodalomtörténeti párhuzamokkal elemezte kritikai és irodalmi életünk mai problémáit, rámutatva, hogy a hatékony kritika, az esztétikai értékrend mai hiánya a középszerű írónak egyenesen kívánatos, „mert a szűkebb környezetét alkotó baráti társasággal a viszonzás reményében elhitetheti, amit magáról viszonthallani szeretne, abban a reményben, hogy a baráti kör, illetve klikk ezt a tetszetősre dekorált képet továbbítja” az írótársadalomhoz, az intézményrendszerhez, a politikai fórumokhoz, az olvasókhoz. Úgy találta, „irodalmunk kettészakadása fenyeget”, de a törésvonal nem a népi-urbánus, modem-hagyományos, hanem „inkább jelentős tehetség és középszer, igazi irodalom és paraliteratúra között húzódik”, s „kevés sürgetőbb feladat akadna ma a valóban új és a csak felmelegített vagy éppen kóklerkedő közti különbségtevésnél”. E téma azonban a hangadók többségét olyannyira nem érdekelte, hogy közbekiabálással, büntetőtapsokkal némították el a felszólalót; mondanivalóját nem engedték befejezni. (Szövege megjelent az Élet és Irodalom 1987. január 9-i számában.) 333
