Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)

nek felkarolása - miatt több ízben elmarasztalták. A folyóirat 1986 júniusi számában ennek ellenére közzétették Nagy Gáspár A fiú naplójából című versét, melyben - más sérelmezhető motívumok mellett - az is olvasható volt, hogy Magyarországon 30 „évgyűrűjével” - tehát 1956 óta - „susog” a „drága júdás-fa”, s „lehulló ezüst tallérokkal” tünteti ki „a homály követeit”. A szerkesztők tudván tudták, Nagy Gáspár nemrégiben kavart politikai botrányt egy másutt megjelent versével, másrészt pedig a folyóirat e számában még egy lelkesen méltató tanulmányt is közöltek Nagy Gáspárról. Ezért döntött úgy a lapot fenntartó Csongrád megyei pártbizottság és tanács, hogy a szerkesztőket (számukra megfelelő állításokat ajánlva) leváltja, s helyükre más szakembereket állít. Az intézkedés megfelelt az új sajtótörvény vonatkozó rendelkezéseinek. (7. § 2. bekezdés).

Amint ezt a közgyűlésen felszólaló Berecz János, a KB titkára, valamint Vajda György művelődési miniszterhelyettes kifejtette, a kormányzat olyannyira nem kifogásolta a folyóirat kapcsolatait a magyar nemzetiségi irodalmakkal és a szomszéd népek irodalmaival, hogy az új szerkesztők megbízatása éppenséggel előírja e kapcsolatok hagyományának hasonló szellemű ápolását. S igencsak különös, mutatott rá az utóbbi két felszólaló, hogy e feladat teljesítését - bojkottfelhívással, az új szerkesztőség munkatársainak kiközösítésével fenyegetőzve - éppen azok próbálják megakadályozni, akik - állításuk szerint - oly nagyra értékelték a Tiszatáj ilyen hagyományait.

Második felszólalásában Hubay Miklós az ügy távolabbi összefüggéseire is rávilágított. Nagy Gáspár „szerencsétlen” verse révén előállt egy szituáció, melynek „már alig van köze a kiváltó vershez, az el is tűnik az éji homályban, de marad egy szituáció, amit közös akarattal és ügyetlenséggel - beleértve magamat is - elkezdünk kezelni, tupírozni, befolyásolni, tárgyalni, vitatni, mindaddig, amíg megoldhatatlan lesz, elviselhetetlen lesz, gordiusi csomó támad belőle; jön Nagy Sándorként az állam, előhúzza a kardját - és erre rámutathatunk, hogy na, ugye, hogy ott volt a háta mögött a kard.” Ez - a felszólaló szavai szerint - egy „mechanizmus”, egy „trükk”, amivel elérik, hogy a politikai vezetés olyan helyzetbe kerül, hogy „feladva az addigi toleráns, a költővel szembeni, az egész irodalommal szembeni toleranciáját, meg szabadságtörekvéseinek honorálását, adminisztratív eszközökhöz nyúl. Akkor aztán a szituáció egy harmadik fázisba megy át, mert akkor már nemzetközi jelleget ölt ez a szituáció, akkor már világos, hogy ez a Magyarország, minden addigi jó sajtója, jó híre ellenére nem jobb a Deákné vásznánál.

Válogatás a sajtóvisszhangból

323