Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve méketlen és reménytelen oppozícióba. Ahogyan 1956 után megszületett a fölismerés, hogy nem lehet szocializmust építeni megsértett, arculvert milliókkal, úgy most itt az ideje megállapítani, hogy nem lehet irodalmat csinálni megalázott, megtaposott alkotókkal. Egyidejűleg gyakorlati lépésekre is szükség van. A magyar honorárium szégyenteljesen alacsony - valószínűleg legalacsonyabb a világon. Ugyanakkor a honorálás módszere, társulva az adórendelettel, alkotás-ellenes. Arra ösztönöz, hogy keveset publikálj, s az kicsi példányszámban fogyjon... Évtizede folyik a huzavona a különböző vegyesbizottságokban, miközben anyagi helyzetünk egyre romlik - pedig a kielégítő rendezéshez néhány hét elegendő lenne, ha ehhez fölső akarat mutatkozna. Ugyanakkor meg kellene teremteni a könyvkiadás, de a mindenféle publikálás közellenőrzését. Hogy milyen műveket tettek közzé, milyen honoráriummal, propagandával, értékeléssel. S időről időre mérlegre tenni, hogy ezzel milyen tendenciákat erősítettek, milyeneket gyengítettek. (Klikkek, önkényeskedések mindig az élet azon területein alakulnak, ahol megszűnik a nyilvánosság, a köz- ellenőrzés.) Hosszan sorolhatnám a tennivalókat, de nem hiszem, hogy egyedül az én feladatom. Ezért már csak néhány befejező gondolatot. Nyilvánvaló, hogy a mai nehéz helyzetben bennünket, írókat, számos dolog foglalkoztat, mint oly sokakat az országban. Úgy gondolom azonban, hogy az értékmentő, értékteremtő programon dolgozva azokért is munkálkodnánk. A bizalom ma a legfőbb hiánycikk, s nemcsak a széles világban, hanem közöttünk is. Megteremtése a konkrét és határozott, de megfontolt és kölcsönös lépésektől függ. Aggodalommal figyeltem például, hogy - különösen Illyés Gyula halála után - miként ment bele az írószövetség újabb és újabb csínekbe. Olyan ujjhúzásokba, mikről eleve tudnunk kellett, hogy mi húzzuk a rövidebbet. Ne menjünk bele ilyenekbe ezután, még akkor sem, ha netán provokálnának rá, ne erősítsük az immár hagyományos magyar vereségtudatot, mert az alkotó cselekvés lehetőségeit csökkentjük vele egy folyamatos reformra alkalmas korban. Ehhez azonban - mert itt is kölcsönhatásról van szó -, a kultúrpolitikának is le kell számolnia a botránypszichózissal. Azzal a magatartással, hogy az írókra csak akkor kell figyelni, ha valami botrányszagú történik. Igen, a bizalom kölcsönhatásokban, fokozatosan alakulhat ki. De hiszen annak fölismeréséhez is idő kellett, hogy az 1956 utáni nyitással kozmopo293
