Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja írószövetségé magasabb. (Derültség.) KISZ alapszervezetünk az új választmány figyelmébe ajánlja ezt az adatot, leendő tagfelvételekhez, a változtatás igényével. Ördögh Szilveszter javaslataihoz is van immáron egy magánjellegű megjegyzésem. Úgy vélem, hogy a nagyon is szükséges és óhajtott békés együttélésnek, közmegegyezésnek, sőt a szocialista szellemű kulturális közéletnek a szerkezeti és személyi feltételei nemcsak vagy nem elsősorban az írószövetség részéről hiányoznak, hanem a kultúrpolitika részéről is, anélkül azonban, hogy itt vagy ott bármiféle reményre okot láthatnánk. Mielőtt megköszönném a figyelmet, hátravan még egy „postamesteri” teendőm, amit azonban nagyon szívesen és nagy tisztelettel teszek meg. Egyik fiatal írótársunk, az idén 50 esztendős Buda Ferenc jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik, viszont küldött a közgyűléshez egy rövid üzenetet. Engedjék meg, hogy befejezésül ezt felolvassam. „Barátaim! Azok a sérelmek, amelyek miatt hónapok óta a megszokottnál is rosszabb a közérzetünk, lássuk be, csupán tünet értékűek, s immár réges-rég túlmutatnak önmagukon. Hathatós, végleges és megnyugtató orvoslásukra, épp ezért, alig van bizodalmám. Őszintén szólva, engem nem is az aggaszt leginkább, hogy az ország egyik legjobb folyóiratát kivégezték, jeles írótársunkat elhallgattatták, s mindazokat, akik erről és kényelmetlen ügyekről szólni merészelnek, a gyanakvás légköre veszi körül. Hinnem kell benne, hogy irodalmunk időben e csapásokat, akár a korábbiakat is, túléli, kiheveri. Más kérdés, hogy az irodalompolitika ez alkalommal bizony hatalmas hálószaggató gólt rúgott a tulajdon kapujába, nem foghatom föl, hogy nem látta ezt előre. De engem igazából nem e tünetek, hanem e tüneteket kiváltó okok nyugtalanítanak. Beszéljünk világosan. Ha csupán 1968-tól számítjuk is, 18 esztendeje volt rá ennek az országnak, hogy a maga kárán megtanulja: mélyreható, előrelendítő gazdasági reformokat, társadalmi, politikai reformok nélkül megvalósítani képtelenség. Látom, amint a Hatalom e szavakra fölüti a fejét: »Lám csak, egy tollforgató ismét beleüti orrát a politikába! Törődne inkább a maga dolgával!« Ha volna kedvem ékelődni, megkérdezhetném: S ugyan, a Hatalom mi jogon ártja bele magát az én mesterségembe s elemez verssorokat? Ám a tréfára semmi kedvem és főleg semmi okom nincsen, mert azt kell tapasztalnom, hogy engem - akárcsak többi írótársamat - kiskorúként kezelnek ebben az országban, akinek nincs beleszólása a létét, állapotát, jelenét és jövendőjét meghatározó ügyekbe, hisz 222