Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja jó néhány dolog. Ugyanis mondhatnám, hogy a kezdeményező erőt, a legalapvetőbb emberi tulajdonságunkat veszítettük el. Ezzel kezdődik az elégtelenség története. Ugyanis a cselekvő ember, ha erkölcsi lény, elsősorban önmagával elégedetlen. A nem cselekvő pedig a környezetével, a politikával. így lettünk mi makacs és nagyon sokszor még a magunk számára is ellenszenves kritikusok. Még valamit ehhez! Az ember azért nem felelős, hogy nem lángész, de azért, amit el tudna végezni és nem végezhet el, már igen. Ezt emberként, de íróként is elmondhatom. Évtizedek óta gyötör a kétség, ha én a körülményeim miatt kevesebbet fejezhetek ki a koromból, mint az elődeim a magukéból, már elkövettem a bűnt, a felhígulás bűnét. Hubay Miklós az irodalom megváltozásáról beszélt. Elmondta, hogy nincsenek nagy egyéniségeink, hogy szinte Illyés volt az utolsó, Goethéhez hasonló alkotó. Igaz, de azért álljunk meg itt egy pillanatra! Hubay elmondta a tényt, de kissé ködben hagyta az okokat. Magyarázatából az bogozható ki, hogy az anyák nálunk, mondjuk 1900-tól 1905-ig, vagy Radnóti és Weöres születése évéig, tehetséges gyerekeket szültek, utána pedig egyre tehetségtelenebbeket. Bocsánat a túlzásért, de itt most kötelező. Talán a körülmények is számítanak valamit. Ahogy Hernádi Gyula barátom mondaná, a szabadság foka. Mi lett az olyan rendkívül tehetséges nép irodalmával, mint például az orosz? Mi lett a harmincas évektől, szinte az utolsó időkig? A lángelméi megritkultak. Tudom, mit jelent számunkra a háború, de azt is tudom, mit jelentett a sztálinizmus, mit az érzelmi, értelmi, gondolati kontraszelekció! A lerombolást jelentette. A szellemi elgyengülést. És nekünk nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mi félig-meddig átkerültünk ebbe a kontraszelekcióra épült világba. Harminc éve kapaszkodunk ki belőle, reménykedve és reménytelenül. Időnként azt érezzük, hogy meg tudunk újulni benne, sőt azt, hogy másokat is sikerül megújítanunk, de aztán összezavarodik minden. Kiderül, hogy a megújuláshoz ember sincs és nincsenek eszközeink se. Itt térek ki Illyésre és a Hitel című, tervezett lapra. Amikor Hubay Miklós az előadásában többször is hivatkozott Illyésre, a legfelelősebb szellemre, elfelejtette megemlíteni, hogy ez a legfelelősebb szellem 1979-80 tájt, néhányunkkal együtt lapot kért. Sokáig biztattak is bennünket, hogy kapunk. Sajnos, ez a kiemelkedő és legfelelősebb szellemű író a haláláig nem kapott, nemcsak hogy lapot, választ sem! Ülnek itt a teremben olyanok, akik tudják, hogy a halálos ágyán két ügyről érdeklődött: az egyik a Bethlen Alapítvány volt, a másik a lap. Mindkettőnek a főszereplője ő volt. Az 216
