Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A másik Magyarország hangja Rendkívüli módon szeretném, ha az én írásaim itt jelennének meg elő­ször és nem amott. Ebből a szempontból nagyon köszönöm Berecz János­nak egy kérdését: „Hol vannak a művek?” Örülök, hogy érdeklődik irántuk. Remélem, ez azt jelenti, hogy lekerültem a listarendszerről és a műveimmel is elő tudok itt állni. (Taps!) Hernádi Gyula (elnök): Bocsánatot kell kémem Czine Mihálytól, kérem, üljön le a székre, mert van még egy pár dolog előttem. Először is megállapítom, hogy a jelenléti ívet 11 óra 30-ig 406 író írta alá, közgyűlésünk tehát határozatképes. A továbbiakban a szavazatszedő bizottság névsorát olvassák fel. Kér­désem a következő a szavazatszedő bizottság tagjaihoz, hogy vajon vállal­ják-e a megbízatást, ezen kívül azt is megkérdezem, hogy kinek van ezzel kapcsolatban valamilyen javaslata. Először megpróbálom felolvasni ezt a listát. Megszavazták? - A vá­lasztmány megszavazta, a közgyűlés nem szavazta meg. Felolvasom a számláló bizottság tagjait, akiket a továbbiakban meg­kérnék arra, hogy ha a jelölésnél, a választásokkal kapcsolatos számolás­nál probléma van, segítsenek. Bárány Tamást kérem arra majd, hogy jelöl­jön ki 3-4 embert, aki a számolásnál segíteni fog. A közgyűlés nem hagyta jóvá aló tagú bizottságot, csak a választmányt. (Többen közbeszólnak: Jó­váhagyta.) A közgyűlés jóváhagyta? Igen? Akkor tévedtem, akkor csak annyit kérek Bárány Tamástól, hogy jelöljön ki 4-5 embert, aki segíteni fog majd a szavazatszedésben, a jelölés lebonyolításában. Kis Pintér Imre: Elnézést kérek. Valóban tegnap elhangzottak a szavazatszedő bizottság 16 tagjának nevei. Én most azzal a javaslattal fordulnék a közgyűléshez, amennyiben az lehetséges, hogy ismerve az idő szűkös voltát, egészítsük ki a 16 főt 20 főre. S ezzel valamelyest meggyorsítjuk a szavazatszedő bi­zottság munkáját, működését. Hernádi Gyula (elnök): Ennek semmi akadálya. 194

Next

/
Oldalképek
Tartalom