Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve Hatvani Dániel: Mintha hadilábon állnánk a realitástisztelettel. Ahelyett, hogy találgatásra adnék alkalmat, megmondom nyíltan: saját magunkra gondoltam. Tágabb értelemben nemcsak az írókra, hanem a szellem munkásaira. Sajátos magyar történelmi örökségről volna szó? Bizonyosan, de holmi nem- zetjellemtani magyarázatokkal semmire sem megyünk. Inkább arról lehet szó, hogy realitásainkat szánalmasan szűkösnek érzékeljük mindmáig. Érthető, ha sokan szeretnének közülünk kitömi tágabb, szabadabb mezőkre. Még ha oda senki nem is hív bennünket. Még ha talán nincsenek is ilyen mezők. Legfeljebb egynéhányunk lázas képzeletében. Belátom, túl sommás ez a helyzetkép. De a következmény, a szellemi élet csapnivalóan rossz közérzete ugyancsak homogén jelenség. Olybá tűnik, a megnyúlt arcok, a távlattalan tekintetek korát éljük. Ugyanis a realitások tiszteletének hiánya kezdi megteremteni keserű gyümölcsét: a realitások sem tisztelnek bennünket. Olykor eléggé furcsán érzem magamat egy olyan országban, ahol írók törnek kifejezett politikai szerepre, s kényszerű válaszként a politikusok hozzáfognak verset elemezni. E fals szerepcserének a levét maga az irodalom issza meg. Az a baj ugyanis, hogy az állampolgári természetes kompetenciát felváltja a provokatív beavatkozás, a maga összes baljós következményeivel. Az autokrata gesztusok zűrzavarában kiiktatódnak a demokratikus mechanizmusok, amelynek keretei között helyénvalónak tartanánk, hogy állampolgárként mind az írók, mind a politikusok véleményt nyilvánítsanak egymás munkáiról, ámde nemkívánatos konzekvenciák, s még kevésbé kívánatos szerepcserék nélkül. Nagy baj ez, főleg ha bekalkuláljuk, hogy az imént jelzett helyzetnek épp az irodalmunk népi, nemzeti sorskérdéseket felvállaló grandiózus vonulata látja kárát. Ezt a fajta irodalmat diszkreditálja leginkább a nem autentikus írói szerepvállalás. Hírbe hozza, sőt gyanúba keveri, esélyeit csökkentve ezáltal. „A mindenséggel mérd magad!” tipikusan e századi imperatívusza tükrében a népben, nemzetben gondolkodás ma sem minősíthető korszerűtlennek, bár mindinkább mellé rendelődik az emberiségben való gondolkodás, lévén, hogy már-már köznapi fogantatású gondjaink is mindjobban emberiség méretűvé tágulnak. Elfogadni nem, de érteni vélem némely írótársam politikai ambicio- náltságát. A tiszteletre érdemes realitások sorába tartozik az is, hogy az irodalom szerepe korlátozott, hatóképessége csökkenőben van. Ne áltassuk ma155
