Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve dalom, az írószövetség egyes tagjainak a nyakába illeszthetők, oda varrha- tók. Ezen annál is inkább elcsodálkozom, mert körülbelül egy héttel ezelőtt megjelent a Központi Bizottság határozata, amelyben a társadalmi, gazdasági bajokért elég egyértelműen a kormányzatot teszik felelőssé, ugyanakkor a Központi Bizottság végrehajtó szerveit is elmarasztalás érte. Ilyen körülmények között igen nehéz vitatkoznunk: hogyha a szövegek itt, ezen a zárt rendezvényen, szövetségünk közgyűlésén is ennyire manipulálhatók. De függetlenül attól, hogy mi miatt is van az országos baj, fel kell tennünk magunknak azt a kérdést - az alapszabály módosításához tartozik ez a nagyon rövid bevezető -, hogy az írónak vajon miért nincs joga éppúgy érzékelni s kimondani a bajokat, a gondokat, mint bármely más magyar állampolgárnak. Ez mi miatt tilos? Van az Alkotmánynak paragrafusa, amely tiltja, hogy erről gondolataink legyenek, hogy ezt megfogalmazzuk, hogy ezekről szóljunk is? Ilyen tilalomról nem tudok. Persze azt sem tudom elfogadni, ami itt ugyancsak elhangzott, hogy rendkívül liberális a magyar kultúrpolitika, hogy itt mindenki igazában elmondhatja azt, ami szíve gondja, baja. Ennek épp az ellenkezőjéről vannak szomorú tapasztalataink. Nem kívánok személyekről beszélni, mert a történetek fölidézése számomra olyan lehangoló, mint - remélem - mindannyiunk számára, akik itt vagyunk. A legutolsó akkord a Tiszatáj volt. Hogy mit jelentett a Tiszatáj a magyar szellemi életben? Azt, amit egyetlen magyar folyóirat sem. A Tiszatáj: felvállalta 16 millió magyar gondját, de ugyanakkor törekedett arra is, hogy a szomszédságunkban, pontosabban a velünk együtt lakó népek irodalmával, a szellemi élet gondjaival megismertesse a magyar olvasót. Egyetlen más magyar folyóirat gyakorlatában sem tapasztalhattuk ezt. Nos, a Tiszatáj megkapta mindazt, amit megkaphatott. Még egy reflexió. Ezt sem szívesen mondom. Nem azért, mert a következmények izgatnak. Azért kell szólnom róla, mert szeretném, ha mindenki számára világossá válna a helyzet tarthatatlansága. Miről van szó? Elhangzott a mai tanácskozáson az is, hogy a kormányzat elkötelezte magát egy politika mellett - ez valamennyiünk számára világos, azt hiszem -, egy szövetségi politika mellett, és hogy csak ennek és kizárólag ennek a kontextusából ítélhetők meg sorskérdéseink. Nos, komolytalan ember az - megítélésem szerint -, aki azt hiszi, hogy a politika, a hatalom könnyű helyzetben van. Minden valószínűség szerint sokkal nehezebb helyzetben van, mintsem hogy azt én megítélhetném. 121
