Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja Igaz viszont az is, hogy a hasonlíthatóság sosem hasonlóság, és a hasonlóság nem azonosság. A jelenség és a tendencia azonban meghatározó, mivel korunkban már végérvényesen evidencia a világ valóságos és elvont összetettsége, részeinek alá-, fölé- és mellérendeltsége. És ez igaz akkor is, ha a holtában nemrég kanosaiul megünnepelt Orwell szellemes aforizmája szerint a viszonylagosságok közepette létrejött állati egyenlőségben mindig vannak egyenlőbbek. De én hadd maradhassak inkább József Attilánál. Annyiszor agyonszavaltuk, agyonértelmeztük, de oly kevéssé tudtuk át- és megélni azt, amit 1934-ben - ötvenkét évvel ezelőtt - nem véletlen, hogy épp Eszmélet címet kapott versében így fogott össze: „Akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált. ” Nem elemezni és értelmezni óhajtom a költeményt, de emlékeztetni vele és általa József Attilára, és mindarra, ami bekövetkezett, mert bekövetkezhetett Magyarországon és a világban... És emlékeztetni mostani magunkra, akik - vélem, talán ebben még megegyeznénk - különösebb vita nélkül zászlónkra tűznénk a képét, de kérdés, hogy a zászlóval azután mit is kezdenénk... Elébb úgy mondtam: válságban vagyunk magunk is. Együtt és egymás ellenére a bizonytalanságban, és készen az ütközésre, mivel kész bennünk a különbség és a különbözés, a horzsoló árnyaltság a helyzet, a valóság és az igazság megítélésében. És tudnunk muszáj: ítélet végül minden szavunk, minden gesztusunk. És ez az ítélet - a jövendő felől nézve - visszamenőleg is érvényesíti magát rajtunk. Ez a csapdánk, a próbatételünk, a hivatásunk és a bizodalmunk. A „Ki mint él, úgy ítél” fordítva is igaz: „Ki mint ítél, úgy él”. Csakhogy - szerintem - nem szétválasztva és egymással szembefordítva, hanem együtt lehet csak érvényes ez a két tapasztalati bölcsesség. Mivel élet és ítélet nem szembeállítható fogalmak, bármennyire is különbözzenek, bármennyire is hasonuljanak. Ugyanígy - számomra - csonka igazság ma már, hogy „nem az a kérdés, ecsém, honnan jössz, hanem az, hová mégy”: miként a fordítottját is csonkának érzem, a honnan-jövés meghatározó fontosságát. Gyarló ismereteim szerint az egyenest két pont határozza meg, a honnan és a hová pontja. És ez a két pont akkor is lényeges, ha közbül megtörik, elkanyarodik az egyenes... Arra nézve pedig, hogy milyen föloldása lehetséges az ütközéses együttélésnek, a következőt vallom: nincs, nem létezhet békétlen egymás 108
