Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Emlék-repeszek Édesapánk és Árpád előzőleg átszökött a határon. Édesanyánk négy gyermekkel egyedül vágott át gyalog az életveszélyes román-magyar határszakaszon. ” Az emlékek felelevenítését a Nyílt kártyákkal című könyvemből idézem. Az akkori történések örökre bevésődtek emlékezetembe - írja Károly az évforduló kapcsán. „A haddelhadd, a nincstelenség legnehezebb időszakát a család 1940- 1944 között élte át. 1939 őszén édesapámat behívták katonának - ahogy akkoriban mondták, koncentrálták. A család kenyérkereső nélkül maradt. A négy gyermek eltartása édesanyám gondjaira maradt (1941-ben megszületett Ibolya, a húgom, az első lány a családban). A családfenntartásban részt kellett vállalnunk nekünk, nagyoknak, a bátyámnak, Árpádnak meg nekem. Elszegődtünk kőművesek mellé maltert, téglát hordani, az állomáson poggyászt cipeltünk, szódavizet, mozijegyet árultunk, a hetivásárokon marhákat hajtottunk. [...] Délelőtt a marhapiacon románul-magyarul reklámoztuk, kínálgat- tuk Génádi bácsi szódavizét. Génádi bácsi volt az egyedüli »szódagyáros« Marosludason. A szomszédunkban lakott, a vasúton túl. A gyáron kívül egy szamara és egy kétkerekű szekere volt, meg népes családja. A szódagyárban ő, a tulaj volt az egyedüli munkás is. Péntek este átjártam hozzájuk gyertyát gyújtani, szombat reggel tüzet gyújtani. Hálából egy-egy szem kockacukrot meg pászkát kaptam. A kínos, nehéz megélhetés éveiben ki-kijártam télen a nagyállomásra. Egy liter tejjel megvesztegettük a mozdonyvezetőket, két lapát koksz-szenet kaptunk érte. Ha más gyerekek megelőztek a műveletben, és nem kaptunk szenet, akkor kihasználtuk az őr ébertelenségét, és az állomás raktárterületéről méteres tűzifát loptunk. Nem volt pénzünk tűzifára, sokszor még gyufára meg petróleumra sem. Ezekben az években ritkán hevítettünk be a sütőkemencébe, kenyér helyett puliszkát meg máiét sütött anyám. Vasárnaponként csak nagyon ritkán volt tyúkhúsleves, csöröge meg pánkó. A krumplipüré helyett inkább a héjában főtt krumpli volt a gyakori eledelünk. Kukorica meg máléliszt az volt, meg sütőtök, szárazpaszuly, káposzta, murok, karalábé. Édesapámat évente egyszer láttuk, amikor kétheti szabadságot kapott a frontról. Ebből a röpke örömből született 1943-ban István öcsém. O volt a család reménysége. Törvény írta elő, hogy az ötgyermekes családfenntartókat le kell szerelni. Édesapám kérése nem nyert orvoslást a román állam diszkriminációs, kisebbségellenes politikája miatt! 88