Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)

I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...

Emlék-repeszek íme, a pártbizottságnak küldött kötelező jelentés összefoglalója: „A kérdéssel kapcsolatosan, hogy miért nem adtam be haladéktalanul a jelentést arról a beszélgetésről, amelyet egy külföldi állampolgárral folytat­tam, a következőket kívánom kijelenteni: Ebben az ügyben folytatott kivizsgálás eredményére vártam, amely kap­csolódik ifj. Sütő András, valamint Péter Károly barátom esetéhez. Mindkettőjük elleni kivizsgálással kapcsolatban tiltakozásomat és felhá­borodásomat fejezem ki. [...] ” Majd részletesen leírja a politikai rendőrség kihallgatások során alkal­mazott brutális módszereit: „A kihallgatás kezdődik általános beszélgetéssel a családról, munkahely­ről stb. - és ha a kivizsgált nem a tőle elvárt dolgokat nyilatkozza -, követ­kezik a megfélemlítés, különböző törvények felsorolása, amely szerint a szó­ban forgó esetben súlyos büntetésekkel kell számolni, mint az állam bizton­sága ellen elkövetett bűnténnyel. Azután újra megpróbálják szépen az áldo­zatot meglágyítani cigarettával, néha éppenséggel nyugati cigarettával, ká­véval, barátságos szavakkal. Aztán ismét durván, esetenként pofozással. Új kihallgató tisztek jelennek meg, váratlanul tesznek fel egyszerre 2-3 kereszt­kérdést, hogy a szerencsétlent összezavarják és halálra rémítsék. Ekkor meg­jelenik Băţagă ezredes két gorilla kíséretében - egyik a szerencsétlen háta mögé ül, a másik a főnök háta mögött foglal állást - ugrásra készen, ha ne­talán a szenvedő fél, az ellenség (ez esetben Péter Károly) támadásra szán­ná magát. És ekkor az ezredes elvtárs durván szidalmazza a beidézett sze­mélyt. Az utolsó, aki belép a helyiségbe és magyarul beszél a gyűlöletes ma­gyarral, Ágoston ezredes, a rendőrkapitányság főnöke. Túlzás nélkül megállapítható: ez nem egyéb bolondokházánál. Ez a mód­szer a legelemibb jóérzést és emberséget is nélkülözi. A szerencsétlen védte­lenül ki van szolgáltatva annak a veszélynek, hogy szívinfarktust, agyrázkó­dást vagy egyéb súlyos következményt szenvedjen a filmekben látott Gestapo módszerekhez hasonlóan. Amint azt az állambiztonság kezéből megszabadult egyének elmesélik titokban. Senki nem tudhatja meg sem azt, hogy a titkos- rendőrségre voltak hívatva, sem azt, hogy ott milyen bánásmódban részesül­tek. 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom