Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Külön probléma a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola helyzete. Tájékoztatták-e már Önt valaha is arról, hogy amióta csak fennáll az az intézmény, az itt végző hallgatók jelentős hányada külföldre, Magyarországra emigrál. Abszurd dolog olyan intézményt fenntartani, melynek diákjai a diplomájukkal együtt elhagyják az országot szintén formális házasságok útján. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy Magyarországon több színtársulat kitelne azokból, akik Marosvásárhelyen végeztek. A megoldás természetesen nem az intézmény feloszlatása, hanem a fiatalok hazafias nevelése, amely megszilárdítaná a hazához való ragaszkodásukat. Ezen kívül adminisztratív úton is köteleznünk kell a végzősöket arra, hogy a diploma kézhezvételével egy időben aláírjanak egy szerződést, amely hazájukhoz köti őket. Ha ezt nem tesszük, akkor nagy anyagi ráfordítással a külföld számára képezünk magyar nyelvű színészeket. Nem hiszem, hogy az intézmény jelenlegi rektora (Csorba András), akár erkölcsi és politikai szempontból, akár (lévén súlyos beteg) egészség- ügyi szempontból alkalmas lenne arra, hogy egészséges, pártos szellemben nevelje a diákokat. Végül engedje meg, hogy egy személyes megjegyzést is tegyek azzal kapcsolatban, amit feleségem, Adám Erzsébet futólag már említett Önnek. A Budapesti Kulturális Fórumon való szereplésem botrányos reakciókat váltott ki a színház nacionalista beállítottságú elemei körében. Hunyadi András többek jelenlétében kihívóan és ordibálva kérdőre vonta a feleségemet, hogy mit keres Hajdú Győző a Fórumon, és miért nincs ott helyette a Magyarországon és világszerte is ismert Sütő András. Ugyancsak ezekben a napokban Zalányi Gyula színész szintén durván letámadta feleségemet, mindkettőnket kompromittáló, gyűlölködő szavakat ordítva tört rá. A feleségemnek sajnos sok szenvedést okoz a színház két nacionalista beállítottságú rendezője, Hunyadi András és Kincses Elemér. A feleségemet sorozatosan bántó megjegyzések érik az én őszinte román patriotizmusom miatt. Most már annyira elfajult a dolog, hogy a feleségemet a nevem hallatán ,, az anyjába ” küldik, és nem akad senki, se a párttitkár, se a művészeti aligazgató, akiknek a jelenlétében ilyen jelenetek lezajlottak, hogy megvédené őt az ehhez hasonló huligántámadásoktól. Igen tisztelt Ungur elvtárs, higgye el, nem túlozzuk el a valóságot. Ezek a szomorú esetek megmérgezik az egész életünket. Én nem harcolok azért, hogy a feleségem főszerepeket kapjon, hogy a megérdemeltnél nagyobb elismerésben részesüljön, csupán az erkölcsi, a humanizmus követelményeinek a minimumára hivatkozom, amikor azt mondom, hogy ami történik, az már elviselhetetlen, hogy a feleségemet nincs joguk megalázni miattam a munkahelyén. Bmlék-repeszek___________________________________________ 160
