Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Áttekintés

nagyon támogatott ötletnek a következtében a magyar pártok egyesítése és az előttünk álló feladatokra való felkészülés helyett hónapokig azzal töltöt­tük az időnket, hogy megegyezzünk egy eleve halálra ítélt választási párt alapszabályában. Az Együttélésből csak megfigyelők vettek részt ebben a munkában - nem akartuk erőnket pocsékolni nyilvánvaló gyarlóságra vagy gazemberségre. * * * 1998 kora tavaszán azonban dönteni kellett. A Kék koalícióból létrejött a Szlovák Demokratikus Koalíció (utódja az SDKÚ - Slovenská krest’anská a demokratická únia, majd a Demokrata Párttal való egyesülése után az SD- KU-DS), ezzel még 1997 őszén mind a három magyar párt aláírta az együtt­működési szerződést - lényegében véve megalázó feltételekkel. Elfogadtunk ugyanis olyan politikai jellegű korlátozásokat, amelyek a másodrendű szer­ződő fél helyzetébe sodortak bennünket. (Változások küszöbén - A kommu­nizmus és a demokrácia szlovákiai bukása közötti nyolc év rövid áttekintése) A szerződés aláírásával köteleztük magunkat egy olyan széles körű együttműködésre, amelynek a következménye a parlamenti választások után akár a közös kormányzás is lehetett. Nyilvánvaló volt viszont, hogy az MKDM-et a szlovák oldalról a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Demokratikus Unió (SDK), az MPP-t pedig a Demokrata Párt bíztatta arra, hogy álljanak ellent a magyar pártokat egyesíteni akaró törekvésnek. Az időt azonban nem húzhattuk tovább a választási pártról szóló látszat­tevékenységgel. Az időhúzás nagy művésze Mészáros Lajos, dunaszerdahe- lyi ügyvéd volt, Világi csapatából. A szóbeszéd a halomra gyilkolt Pápai-féle maffiózók ügyével kapcsolatban is gyanúba hozta őt. Később jutalmul alkot­mánybírót kreáltunk belőle. Fel kellett tehát gyorsítani a pártegyesítésről szóló tárgyalásokat. Bugár Bélával 1998 kora tavaszán a Magas-Tátrába utaztunk, ott Václav Havel cseh köztársasági elnökkel kellett találkoznunk, mert ő - korábbi nyugati mintára- fogadta a vendéglátó ország politikai ellenzékét. Ekkor - négyszemközt beszélgetve - ajánlottam fel Bugárnak: a pártok egyesítésének érdekében az is elfogadható lenne, ha az Együttélés beolvadna az MKDM-be, illetve ösz- szeolvadnánk oly módon, hogy ezzel egy új párt jönne létre, ebbe - ha akar- beolvadhat az MPP. Végre 1998 márciusának végén felgyorsultak az események. A párte­gyesülés ellenzői elfogadták, hogy az Együttélés által elutasított választási Áttekintés - Hogyan lett több a kevesebb? 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom