Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Valóság
Valóság - „Húszéves vagyok..- énekelhetné Szlovákia is- sajnos - több száz éve nem művelnek realista politikát (ha mégis, azt olyan módon, mint Kádár János tette 1956 után, kár, hogy nem a Szatmári béke példájára, ugyanis az volt a magyar újkor egyetlen realista lépése). És még ma sem köztudomású, hogy a történelmi Magyarország északi részén legkésőbb az 1770-es évek óta egy nemzet volt születőben, és ezzel számolni kellett volna. Pázmány Péter ettől jobb jövőlátó volt, amikor szorgalmazni kezdte a szláv, német és magyar nyelvű egyházi kiadványokat, például az esztergomi szertartáskönyvben. A szlovák nemzet a 16. és a 17. század fordulóján született, és bár etnikai gyökerei korábbiak, ez nem lényegbevágó kérdés, mert ez a jelenkori szlovák nemzeti misztika területe. Maga Anton Bemolák, római katolikus plébános, aki első volt a szlovák „irodalmi” nyelv megalkotói közül, és Pázmány Péter mintegy százharminc évvel korábbi rekatolizációs, illetve ellenreformációs indíttatású nyelvi ajándékának első szlovák gyümölcsöztetője volt, csak arra törekedett, hogy nyelvileg egységesítse az észak-magyarországi szláv törzseket. Művének folytatói főleg evangélikusok voltak, pl. Eudovít Stúr - másik szlovák nyelvalkotó -, aki a pozsonyi diétán Zólyom város képviselőjeként 1847-ben több felszólalásában védte a szlovák nemzeti érdekeket. Egy biztos, hogy Szlovákia fogalma egyértelműen az 1800-as évek legelejétől létezik, területe pedig - több kísérlet után - 1861-től határoztatott meg földrajzilag. A Turóc vármegyei Szent-Mártonban, annak az évnek június 6-án és 7-én fogadta el a Szlovák Nemzeti Gyűlés a Szlovákok Nemzeti Memorandumát, mely már tartalmazta a szlovák vidék, szlovák körzet elnevezést. A szlovákok nemzeti öntudatosodása szempontjából e fontos dokumentumnak szellemi atyja Stefan Marko Daxner, Gömör és Kishont vármegyei evangélikus értelmiségi volt, aki nemzetének elkötelezetten gondolkodott, de sohasem vonta kétségbe a Szent István-i Magyarország területi integritását. A magyar politika nem okult 1848-ból, és később is figyelmen kívül hagyta a szlovák nemzeti önállóság akaratát, noha legalább arra emlékezhetett volna, hogy azt a térségünkön kívüli idegen érdekek 1848-ban is a magyarok ellen használták, ezért használhatják a jövőben is. Az is a valóság része, hogy az 1990-es évek legelején Szlovákia függetlenségéért nem állt ki az egész szlovák politikai elit. Egy része határozottan ellene volt az elszakadásnak - őket nem minősítem, mert semmit sem értettek a térség eseményeiből. De az önállóságért nyíltan csak a szlovák politikai élet kevéssé szalonképes rétege hallatta szavát, a többi gyáva volt. Attól tartottak, hogy elveszítik politikai arculatuk európai mivoltát. Csehszlovákia 147
