Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. A „gatyába rázást” a civil szervezetek összefogásával kell elkezdeni. Ez azt jelenti, hogy a helyi és regionális szervezeteket rendszerbe kell foglalni, ha kell, szervezni. Nem elégséges, hogy szakmailag vagy területileg alkalmi kapcsolatban állnak egymással, hanem egyeztetett hálózati programok megvalósítására kell őket ösztökélni, és működőképes polgári körökké kell fejleszteni a szervezeteket. Az elmúlt húsz év során kiderült, hogy a felvidéki magyarok közössége egyelőre nem kapható a gazdasági vagy szakmai jellegű szövetkezésre. Nem vehető rá a gazdasági jellegű vagy egyéb ésszerűséget követelő együttműködésre. Lehet, hogy ez a kommunizmus fél évszázados gyötrelmeinek és társadalmat bomlasztó hatásának a következménye, de hozzájárult ehhez az elmúlt kilencven évben, Trianon óta működő elnyomás, megosztottság, csalódottságok sorozata, az 1945 utáni jogfosztottság, vagyonvesztés, szervezeti felbomlás. Viszont az életben maradás, a talpon maradás érdekében nincs más megoldás, csak az együttműködés, az összefogás, a szervezettség, a szövetkezés, a kapcsolattartás. Nem elegendő a világhálóra hagyatkozni, az csupán egy képzeletbeli világ, segédeszköz, nem elegendő az emberi kapcsolatok működtetésére, társadalomépítésre, szolidaritás keltésére, átérzésére, közösségi munkára. Nem helyettesítheti az élő emberi kapcsolatot, legfeljebb segíthet abban, hogy létrejöjjön. A két világháború között még működött a felvidéki magyar társadalomban a közteherviselés szelleme és igénye. így tartották fenn a magyar köz- művelődést, állami hozzájárulás nélkül. Ezen alapult a Magyar Ház-hálózat, a téglajegyek rendszere. Ha beruházni kellett, téglajegyeket árusítottak, ha adakozni kellett, adakoztak. A közteherviselés mára olyannyira el van felejtve, hogy például a közművelődésben szinte csakis külső forrásból származó támogatásokra, a közoktatásban pedig az államra hagyatkoztunk, legújabban a települési önkormányzatokra. Ez azonban zsákutca. Egy közösség, ha működésének fenntartására nem tud, vagy nem akar mozgósítani saját, közösségi erőforrásokat, felbomlik, megszűnik. Ezt meg kell előzni. A felvidéki magyar közösség most ezen a határvonalon áll. Vagy összeszedi magát, vagy végleg lecsúszik a lejtőn. Persze akad sok helyi kivétel, melyről nem ír az újság, nem beszél a rádió, sőt még az internetes hírportálok sem, mert az esemény közzétételére már nem marad erő, vagy maguk a szervezők nem tartják fontosnak, mert annyira természetesnek veszik. Ez az utóbbi gondolkodás a jó, mert ez jelenti a társadalom gyógyulását. A rendszerváltozás legelején, 1990-ben úgy tűnt, 116
