Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Számadás - Huszonöt év buktatói és tanulságai
Számadás - Huszonöt év buktatói és tanulságai Érdekes, hogy 2002-ben Kassán, Pozsonyban még nagyon sokan szavaztak az MKP-ra, de 2006-ban elveszítettük őket is. Nem volt véletlen, mert ezek a megrendült identitású választók már nem tartottak igényt az MKP-ra. Mikulás Dzurinda, aki 2006-ban még miniszterelnök volt, elmondta, hogy nincs szükség az MKP-ra a szlovákiai politikában. 2002-ben még nem mondott ilyet. Ezeket a bizonytalan identitású, elveszített választókat a Most-Híd szerezte vissza 2009 után, ezzel azonban tovább gyengítette a felvidéki magyar közéletet.- Mi a helyzet az MKP-Híd ellentéttel? Feloldható, megoldható, kezelhető?- Gondoljunk vissza a baloldal történelmére. Amikor a szociáldemokrácia mellett megalakultak a kommunista pártok, és a kommunista pártokat a szociáldemokráciából kiszakadtak hozták létre, attól a pillanattól kezdve összebékíthetetlen volt a szociáldemokrácia és a kommunisták közötti ellentét. Ez gyakorlatilag eltartott a mai napig, s csak azért nem látszik, mert a politikai élet bal oldalán óriási a zűrzavar mindenütt, és baloldal a klasszikus értelemben gyakorlatilag nem létezik.- Az utóbbi két, két és fél évtized a szabadság mellett vérveszteség számunkra, hiszen két népszámlálás alatt elfogyott száztízezer magyar Szlovákiában. Az elmúlt huszonöt év megértéséhez azonban több, azt megelőző évtizedek ismerete is szükséges. Hol kezdődött a kálváriánk?- A nagy csapás 1945-ben érte a felvidéki magyarokat, amikor szociológiai értelemben véve megsemmisítették a falusi középosztályt. Egyrészt kitelepítették egy-egy húszkilós csomaggal és a lakosságcserével, akik pedig megmaradtak, azokat beterelték a szövetkezetekbe. A városi középosztályt, értelmiséget szintén a kitelepítéssel, a lakosságcserével számolták fel. És a kommunizmus tetézte be mindezt. Gyakorlatilag a mai napig nem sikerült a felvidéki magyarság teljes társadalomszerkezetét újraépíteni. Nézzük meg, mennyi az első generációs értelmiségünk. Évtizedek óta szinte kötelező a tizenhat éves életkorig való tanulás, és csaknem elkerülhetetlen, hogy mindenki leérettségizzen. Mégis elképesztően sok első generációs értelmiségünk van. Viszont nincsenek sem első, sem második generációs szakmunkásaink. Mert ugye klasszikus értelemben minden társadalmi rétegnek megvan a maga elitje, még ha ez ma kissé más szerkezetű is, mint pl. harminc évvel ezelőtt. De nagyjából még mindig igaz, hogy a munkásságnak 95
