Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Számadás - Akkor velük, most ellenük?
_______ szlovákiai belügynek tekintették. A néhány szlovák „belső emigráns” pedig a tizenkilencedik században megfogalmazott és a huszadik században megkövesedett szlovák-magyar politikai kapcsolatok viszonylatában értelmezte ezt, és ez nem kedvezett az egyetemes szemléletnek, sem az időfölöttiségnek. A kommunista rendszer magyarországi ellenzéke aránylag hamar rádöbbent - megelőzve a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ellen tiltakozó környezetvédőket is - az államhatárokon átnyúló csehszlovákiai magyar valóságra. Az illyési szellemiség vonzáskörébe tartozók ennek mindig is tudatában voltak, de a többiek, akik különböző táborokból verbuválódtak egy sátorba, Bibó István halálával tudatosították, hogy a nemzet egy és oszthatatlan (egyetemes), noha meg van osztva. Viszont a magyarországi ellenzék is meg volt osztva, eleget téve az orwelli szamárvezetőnek. Létrejött az egyik oldalon a Bibó-emlékkönyv, az egyetemes magyar gondolkodás nagy bizonyítéka, és ez egyebek között Kenedi Jánosnak és Bence Györgynek köszönhető. De néhány évvel később a magyarországi ellenzék másik része - elfelejtve a Bibó-emlékkönyv üzenetét - átnyúlva a felvidéki magyar nonkonformisták feje fölött, a Duna-kör közvetítésével kezdeményezett a Charta ’77 prágai csoportjánál egy csehszlovák-magyar „kiegyezési” nyilatkozatot, amelynek a megfogalmazója - a prágai ellenzék szerint - állítólag Konrád György volt. A kezdeményezés, amely a leginkább érintettek kihagyása miatt orwelli módszereket idézett, megbukott. Elsősorban azért, mert a magyar- országi ellenzéknek ez a része nem mérte fel a kiválasztott partner tűrőképességét és történelmi hagyományait. A magyarországi ellenzék és másként gondolkodók jelentős része azt gondolta, hogy legalább a hatalom túloldalán létezik szolidaritás. Azt gondolták, hogy ha Budapesten tömegesen tiltakoztak a Charta ’77 tagjainak üldözése és bebörtönzése ellen, akkor Prágában ők is érzékenységet tanúsíthatnak az elnyomott felvidéki magyarok iránt. A kiegyezés ügyét azonban a prágaiak átdobták Pozsonyba, ott pedig az egész kútba esett (dokumentumai olvashatók a www.duray.sk honlapon a Kettős elnyomásban oldalon). Sajnos Konrádék sem értettek ehhez a kérdéshez, ők is hivatalnoki módszerekkel viszonyultak hozzá. Amikor 1988 őszén New Jerseyben Király Béla lakásában emiatt megszólítottam őt, nem volt hajlandó erről szót váltani velem. Létre lehetett volna-e hívni az orwelli rendszer alagsorában vagy az általa érintetlen magaslatokban egy egészséges közép-európai szellemiséget? Aligha, hiszen a térséget azok a nemzethatalmi érdekek szolgáltatták ki a nácizmusnak, majd a kommunizmusnak, amelyek kierőszakolták a Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I. 66
