Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Számadás - Akkor velük, most ellenük?
_ _ _ Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I. Akkor velük, most ellenük? (Elhangzott az „1984” konferencián, Budapesten, a Terror Háza Múzeumban 2003. október 14-én.) Az 1970-es évek közepén a politikai és polgárjogok egyezségokmányának elfogadása, valamint a Helsinki Záróokmány aláírása után moziszerű élményben volt részem. Mintha felsejlett volna egy sötét teremben egy világos mező, amelyben a szürke környezethez képest minden üdébbnek tűnt. Az akkor még megrendíthetetlennek látszó „dicsőséges” Szovjetunió „büszke polgára” ezt a képzelt jelenséget egy kijelentő mondattal jellemezte volna: Vöt, kák vo filyme! Ez tehát csak látszat, de nem igaz. Arkagyij Rajkin, rigai születésű jellemkomikus szájából Budapesten, a Mikroszkóp Színpad deszkáiról - összekacsintva a hivatalos hatalommal és az államvédelmi szervekkel - ugyanez így hangzott: „Válámi ván... de nem ez áz igázi”. Ez a mondat a színpadon innen és túl azt jelentette: csak az létezik, amit meg tudok fogni, de az sem biztos, hogy valódi. A cári Oroszország feudalizmusából a Szovjetunió totalitarizmusába át- tántorgott orosz ember számára minden valótlan volt, ami eltért az ő világától, főleg ami jobbnak látszott a környezetétől és az általa ismerttől. De a latin kereszténység szellemiségében nevelkedett közép-európai ember, a rideg orwelli világ mély gödréből megpillantott színfoltról tudta, hogy valóságos. Ezért elérhetetlensége annál gyötrelmesebbnek érződött, mert aki szabadnak született, annak élete végéig a szemében csillog a szabadság színes fénye. Ennek a felcsillant színnek a visszfénye cikázott át akkor, azon a bizonyos mozivásznon. Azt hittem 1976-ban, hogy végre leomlanak körülöttem a tilalmak. Ismét megjelenhetek a civil társadalom összejövetelein, és szabadon mondhatom előadásaimat a különböző korosztályúaknak. Amikor ezt megtettem, és nemcsak tanult szakmámról, a geológiáról, a palócföldi ásványvíz-forrásokról beszéltem az egybegyűlteknek, hanem a napi valóságról is, azonnal éreztem, hogy mégsem úgy zajlanak a dolgok, ahogyan azt én a politikai és polgárjogok egyezségokmánya szerint elképzeltem. Mert akik körülöttem lézengtek, és akikről azt gondoltam, hogy azonos nézetet vallanak velem, azonnal behúzták a fékeket, és tőlem tisztes távolságban foglaltak helyet - az akkor éppen „posszibilis” felvidéki magyar értelmiség zöme-ja- va. Ekkor kerültem kapcsolatba azokkal a magyarországi fiatal és középkorú 62
