Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)

Leltár - Kutyaszorító

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I. hivatalos kapcsolatát. A mi elképzelésünk szerint a Magyar Ifjúsági Szö­vetség önálló jogi személyként társult volna a többi szervezettel (Pionírok, Középiskolások, Munkásfiatalok, Főiskolások, Városi és Falusi Fiatalok, Cserkészek) a Szlovákiai Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Társulásában. A felsorolt szervezetek előkészítő bizottságai viszont, melyek a CSISZ talaján alakultak, megegyeztek abban, a Husák vezette szlovákiai kommunista párt határozata által is ösztökélve, hogy nemzetiségi ifjúság nem tömörülhet ön­álló szervezetbe. Ezt később megtámogatta a Nemzeti Front is azzal a dön­tésével, hogy az ifjúsági szövetségen kívül semmilyen tömegszervezet sem alakíthat ifjúsági csoportokat. Ekkor a CSEMADOK még tevékeny tagja volt a Nemzeti Frontnak, és emiatt ettől fogva nem támogathatta hivatalosan a magyar ifjúsági klubokat. A Nemzeti Frontnak ez a határozata nyomaté­kosan a magyar ifjúság mozgalmának szétzilálására irányult, mert semmi­lyen más tömegszervezetnek nem volt olyasféle kapcsolata az ifjúsággal, mint a CSEMADOK-nak a klubmozgalommal. A nemzetiségi ifjúság önálló szervezkedése ellen hozott párthatározat következtében a MISZ nemcsak az ifjúsági szervezetek társulásának nem lehetett tagja, de már közelgett a bel­ügyminiszter végleges feloszlató határozata is. Ennélfogva a MISZ Központi Tanácsának küldöttsége csupán szavazati jog nélküli képviseletként vehetett részt a konferencián. Vitatkozunk körünkben, hogy egyáltalán megjelenjünk-e a konferen­cián, vagy távolmaradásunkkal tüntessünk. Végül a részvétel mellett dön­töttünk. Azért kötöttük meg ezt a kompromisszumot, hogy ne veszítsük el teljesen a további tárgyalások lehetőségét, ne hagyjunk ki egyetlen lehetősé­get sem az önálló szervezkedés igényének kinyilvánítására, és bizonyítsuk, hogy valóban nem akarunk elkülönülni. Jelenlétünkkel azt akartuk elérni, hogy a szervezeti szabályzat ne nyilvánítsa zárt rendszernek az ifjúsági tár­sulás szerkezetét, hanem számoljon további ifjúsági szervezetek felvételével, egyebek között a nemzetiségi ifjúság szervezeteivel is. Ugyanis a hat szer­vezetnek már a tarsolyában volt a működést engedélyező belügyminiszteri döntés, csupán nekünk nem volt még ilyenünk. Mi csak azért működhettünk, mert még nem kaptuk meg az elutasító választ. Ezért azzal érveltünk, hogy ha a belügyminiszter engedélyezi további szervezetek - tehát a nemzetiségi ifjúság szervezetének - működését, akkor mi sem természetesebb, hogy ezek az új szervezetek szintén részt vehessenek a társulásban. Ezzel kapcsolat­ban azonban olyan gyalázatos helyzet alakult ki, melyben a szlovák ifjúság képviselői buzgón taposták sárba a demokrácia maradványait is. A társulást 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom