Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)

Tóth Károly: Az államfői(köztársasági elnöki) tisztség

Tóth Károly: Az államfői (köztársasági elnöki) tisztség hozható legyen a pártok programja, és a választásnak egy reális eredménye lehessen.”27 E felszólalás nyomán is erőteljesen bontakozik ki a lengyel példa ma­gyarországi követése, de legalábbis hatása, hiszen hazánkban is egy adott sze­mélyhez „szabják”, viszonyítják a magas közjogi tisztség meghatározásának feladatát, amint az Wojciech Jaruzelski esetében tették Lengyelországban. A „sajátos” megközelítés azonnali reakciót váltott ki. „Úgy gondolom, ha jól értettem, amit az előbb hallottam, akkor arról van szó, hogy segítsük Pozsgay Imrét a köztársasági [elnöki] székbe, lehe­tőség szerint minél előbb, hogy annál több időnk maradjon a választásokra utána ezt az eufóriát feledtetni a társadalommal. Hát meg kell hogy mond­jam, hogy egy ellenzéki szervezettől ezt a logikát meglehetősen furcsának találom. Itt keringenek az ötletek a félerős meg félgyönge meg gyenge, minden­féle köztársasági elnöki intézményről, tehát [különböző] típusú intézmény­ről, és nem nehéz kihallani belőle [azt] az összefüggést, hogy Pozsgay Imrét azért szeretnék köztársasági elnöknek javasolni, hogy ezáltal egy erős vagy félerős ... köztársasági elnöki intézményt kreálhassanak, azzal a ki nem mon­dott gondolattal, hogy tulajdonképpen Pozsgay Imréről senki nem tételezi fel az országban, hogy ezzel a lehetőséggel visszaél. Úgy gondolom azon­ban, hogy a köztársasági elnöki ruhát nem Pozsgay Imre testére kell szabni, hanem a köztársasági elnököt kell a köztársasági elnöki székbe beleültetni. Ennek megfelelően én meredeken ellenzem azt, hogy a köztársasági elnöki intézmény megteremtésébe a választások előtt belemenjünk.”28 E szóváltás után ismételten fölszólaltak az MSZMP jelöltje mellett, ami az EKA-n belüli kockázatos nézetkülönbségre utalt. 27 Füzessy Tibor (Kereszténydemokrata Néppárt) felszólalása az EKA 1989. július 6-i ülé­sén. - Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kétségbe vonják a KDNP igazi ellenzéki jellegét, lásd pl. Tölgyessy Péter (Szabad Demokraták Szövetsége) felszólalását ugyanitt: „... az alkotmányban szerepel egy olyan definíció, hogy a magyar állam, az szocialista állam ... a Kereszténydemokrata Párt fönn akarta tartani ezeket a definíciókat, amelyek az alkotmány elején szerepelnek: szocializmusdefiníció és hasonló elemek ... sorra olyan javaslatokat hallunk a Kereszténydemokrata Párttól, amelyek az én szememben kétsé­gessé teszi a Kereszténydemokrata Pártnak a jellegét”. - Tölgyessy később bocsánatot, elnézést kért ezért a felvetésért. 28 Kövér László (Fiatal Demokraták Szövetsége) felszólalása az EKA 1989. július 6-i ülé­sén. 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom